e-Kormányzat: rendeletek, határozatok  ·  Honlaptérkép  ·  Levélküldés 2010. szeptember 08. szerda, Mária, Adrienn, Adorján napja 
A faluról
Önkormányzatunk
Polgármesteri Hivatal
Intézmények
Civil szervezetek
Egyházak
Hasznos információk
Hírarchívum
Vállalkozói oldal
Fórum
 

Hírarchívum

Lakáspályázat2010. augusztus 5. 21:06

Mány Község Önkormányzata pályázatot ír ki:

 

- a Mány, Zrínyi u.25/2. szám alatti lakóingatlan bérletére.

 

- a Mány, Kossuth u. 9. szám alatti lakóingatlan bérletére

.

 

Fiatalok az árvízkárosultakért!2010. július 21. 08:05
 

Így is segíthetünk!

 

ÁRVÍZI  ÉPÍTŐTÁBOR

A Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Szövetség középiskolás diákok és más ifjúsági csoportok, fiatalok szervezett mozgósításával -- egy-két hétig tartó turnusokban -- önkéntes ifjúsági építőtábori mozgalmat indít.

Az építőtáborok az árvíz sújtotta településeken 2010. július első felében kezdődnek és tartanak egész nyáron át, a szeptemberi tanévkezdésig. Az árvíz utáni újjáépítést célzó építőtábori mozgalmat kiterjesztik a Kárpát-medence és a világ magyarságára. Létszámtól függetlenül várnak minden olyan szervezett csoportot -- iskolai, klub, cserkész, néptáncos, hagyományőrző --, amelynek tagjai erőt éreznek magukban a szerencsétlenül járt magyarországi árvízkárosultak megsegítésében.

"Magyarországon százhúsz éve nem pusztított ekkora árvízi katasztrófa, mint az elmúlt hetekben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenegy települést kellett részben vagy egészben kiüríteni. Ötezer ember kényszerült otthonának elhagyására. A házak kártyavárként rogytak vízbe. Vannak, akik mindenüket elvesztették. Házaik összedőltek, egész életük munkája odaveszett. Mindent nem képes pótolni az állami kárrendezés! A katasztrófát átélt emberek, családok komoly lelki sérüléseket is szenvedtek. Ha azt tapasztalják, hogy melléjük állunk, nem hagyjuk őket egyedül, visszanyerik életük értelmét, erőt merítenek házaik újjáépítéséhez, az újrakezdéshez..." -- áll a közleményben.
A szervezők kérik a hazai és határon túli közösségek tagjait, vezetőit, mozgósítsák maradék erejüket, valamint javasolják a szakközépiskoláknak és a szakképző intézményeknek, hogy -- lehetőségük szerint -- ajánlják fel: diákjaik nyári szakmai gyakorlatuk egy részét az árvízi építőtáborban teljesítsék. Az építőtáborban gondoskodnak a táborozók teljes ellátásáról -- beleértve az egészségügyi ügyeletet is --, biztonságos munkafeltételeikről. A 18 éven aluliaktól napi hat óra, a 18 életévüket betöltöttektől napi nyolc óra fizikai munkát várnak. A legjobban teljesítőket -- a közösségek döntése alapján -- jutalomban részesítik. A jutalom ötnapos autóbuszos kirándulás Kárpátaljára, amelynek csúcspontja a Tisza újjáépített forrásának felkeresése a Keleti-Kárpátokban.

A Zsámbéki Premontrei Iskolák és a Zsámbéki Római Katolikus Egyházközség, a fenti felhíváshoz kapcsolódva, augusztus második hetében árvízi építőtábort szervez.

Indulás:                    aug. 8. vasárnap délután, vagy este

Munka:                     aug. 9 -- aug. 13. (hétfő-péntek)

Hazaérkezés:         aug. 13. péntek este vagy szombaton délelőtt

Helyszín:                 a szervezők igénye szerint

Hozni kell:               munkaruha, kesztyű, munkás cipő

Jelentkezés (ha döntöttél, akkor azonnal, de legkésőbb júl. 23-ig):

hdmarton@freestart.hu vagy 30/475-57-54

Márton atya

 

MEGHÍVÓ A VILÁGHÍRŰ MAGYAR ÓCEÁNREPÜLŐK EMLÉKÜNNEPSÉGÉRE2010. július 16. 09:16

igazságot magyarországnak !

justice for hungary !

 

meghívó 

 

a világhírű magyar óceánrepülők

 endresz györgy és magyar sándor

 

emlékünnepségére 

 

 

1931. július 15. -- 5770 km

harbour grace (újfundland, kanada) - bicske

 

***

 

A Magyar Óceánrepülés Emlékbizottsága,

A Magyar Sándor Repülő Egyesület,

A Hegyvidéki Trianon Társaság és az Agárdi Országzászló Egylet

 

tisztelettel meghívja önt  és családját

2010. július 17-én szombaton  11 órakor 

a világhÍrű  magyar óceánrepülők

endresz györgy és magyar sándor

 emlékére rendezett ünnepségre

 

helyszín: felcsút és bodmér települések közötti emlékmű

 

az ünnepség programja:

 

MEGNYITÓ: Dr.GALLA JÁNOS   

A Hegyvidéki Trianon Társaság ügyvivője

ÜNNEP BESZÉD: TESSELY ZOLTÁN ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

SZAVALAT: GULYÁS GYÖRGYNÉ

REPÜLÉSTÖRTÉNETI MEGEMLÉKEZÉS:

 MAGYAR JÁNOS NY. MALÉV KAPITÁNY

ÁLDÁST MOND: ALFÖLDY-BORUSS DÁNIEL

 

 

Kitelepítés Mányon2010. június 10. 14:38
Tisztelt Mányiak!
 
A különböző híradásokból már értesülhettek róla, hogy június 9-én este a Kisvárdai házaspárt ki kellett költöztessük a házukból.
Az erről szóló részletes jelentés ITT olvasható.
 

Ugron Zoltán
polgármester

 

80 éves a mányi sport- jubileumi sportnap2010. június 1. 15:10

 80 ÉVES A MÁNYI SPORTKÖR

Jubileumi sportnap

 

Ezúton is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, sportbarátot, egykori sportolókat, családtagjaikat a mányi foci jubileumára!

 

A rendezvény ideje: 2010. június 12. szombat, 12 órától

A rendezvény helye: Mány, sportpálya és Művelődési Ház

 

Tervezett programok:

 

09.00-tól:              Jubileumi utánpótlás Kupa

12.00-tól:              Vendégvárás

13.00-tól:              Ünnepélyes megnyitó, élménybeszámolók

13.30-tól:              Mazsorett bemutató

14.00-tól:              Mányi öregek- Mányi ifjabbak nosztalgia meccs

15.30-tól:              Mányi Öregfiúk- Tatabányai Bányász Öregfiúk

A 80. éves Mány és a 100. éves Tatabánya mérkőzése

17.00-tól:              Blues Megálló koncert (régi idők slágerei)

18.00-tól:              Vacsora, "80 év egy asztalnál"

20.00-tól:              "Újra itt van a nagy csapat" Jubileumi és Jótékonysági Bál

A művelődési házban, zenél a Mányi Sramli zenekar.

(belépőjegy 1000 Ft, mellyel sportkörünket támogatja)

 

Folyamatos programok:

jubileumi fotó kiállítás, büfé, vendéglátás, videó vetítés, tombola, kiadvány árusítás

 

 

info.: www.manyitk.mindenkilapja.hu,   manyitk@freemail.hu

tel.: 06 20/ 4006983.

 

Mányi Zenei- és Táncfesztivál a hétvégén!2010. május 19. 15:33

Meghívó

a Mányi Zenei- és Táncfesztiválra

2010. május 21-23.

 

 

2065 Mány, Szt. István u. 1. Leimen-ház, fesztiválsátor

 

Programok:

 

2010. május 21. (péntek)

18 órától könnyűzenei este a mányi "Bluesmegállóval" és a budapesti "Add to favourites" zenekarral

 

2010. május 22. (szombat)

16 órától "Az unió jegyében" tánc a Mányi Mazsorett csoportok, a Maaner Eulen, a pilisszántói Pántlika táncegyüttes és a beloianniszi Pyrgos táncegyüttes közreműködésével, 17-18 óráig a csákvári Gyémánt Gospel kórus koncertezik (20-21. századi afro-amerikai keresztény jazz illetve blues spirituális zene)

20 órától bál a pilisvörösvári Donau Power zenekarral, belépődíj: 500 Ft

 

2010. május 23. (vasárnap)

11.30 órától vasárnapi ebéd kapható

14 órától térzene a sátorban a perbáli Dicke Schwäne zenekarral

15-19 óráig "Mányi Pünkösd" magyarországi német zenekarok és tánccsoportok előadásai (Pilisvörösvári Táncegyüttes, Mányi Ifjúsági Tánccsoport, Schwabenkraft zenekar Pilisvörösvár, Saarer Tanzgruppe,
4 Akkord Harmonika Zenekar Zsámbék, Vértesboglári Tánccsoport, Dunaharaszti Tánccsoport, Mányi Sramli Zenekar, Lochberg Tanzgruppe Zsámbék, Maaner Eulen és mások

19 órától bál a pilisvörösvári Die Spatzen zenekarral, belépődíj: 500 Ft

 

A sátorban lesz minden, ami szemnek, szájnak és fülnek ingere! Mindenkit szeretettel várunk!

 

Mányi Svábok Egyesülete

 

 

Meghívó

a Mányi Zenei- és Táncfesztiválra

2010. május 21-23.

 

 

2065 Mány, Szt. István u. 1. Leimen-ház, fesztiválsátor

 

Programok:

 

2010. május 21. (péntek)

18 órától könnyűzenei este a mányi "Bluesmegállóval" és a budapesti "Add to favourites" zenekarral

 

2010. május 22. (szombat)

16 órától "Az unió jegyében" tánc a Mányi Mazsorett csoportok, a Maaner Eulen, a pilisszántói Pántlika táncegyüttes és a beloianniszi Pyrgos táncegyüttes közreműködésével, 17-18 óráig a csákvári Gyémánt Gospel kórus koncertezik (20-21. századi afro-amerikai keresztény jazz illetve blues spirituális zene)

20 órától bál a pilisvörösvári Donau Power zenekarral, belépődíj: 500 Ft

 

2010. május 23. (vasárnap)

11.30 órától vasárnapi ebéd kapható

14 órától térzene a sátorban a perbáli Dicke Schwäne zenekarral

15-19 óráig "Mányi Pünkösd" magyarországi német zenekarok és tánccsoportok előadásai (Pilisvörösvári Táncegyüttes, Mányi Ifjúsági Tánccsoport, Schwabenkraft zenekar Pilisvörösvár, Saarer Tanzgruppe,
4 Akkord Harmonika Zenekar Zsámbék, Vértesboglári Tánccsoport, Dunaharaszti Tánccsoport, Mányi Sramli Zenekar, Lochberg Tanzgruppe Zsámbék, Maaner Eulen és mások

19 órától bál a pilisvörösvári Die Spatzen zenekarral, belépődíj: 500 Ft

 

A sátorban lesz minden, ami szemnek, szájnak és fülnek ingere! Mindenkit szeretettel várunk!

 

Mányi Svábok Egyesülete

 

 

 

Felhívás a gát erősítési munkálataihoz!2010. május 18. 12:20
 

Felhívás!

Tájékoztatom a lakosságot, hogy a tegnapi kitartó munka eredményeképpen ez ideáig sikerült tartani az 1-es és 2-es halastó gátját, azonban az újabb esőzés, valamint a gát gyengülése átszakadással fenyeget.

 

A gát erősítési munkálataihoz homokzsákok töltéséhez további erőkre van szükség, ezért Bicske Város Védelmi Bizottsága kéri a lakosságot,  hogy, aki teheti, az esőálló ruházatban, gumicsizmában mihamarabb jelentkezzen a halastavak között, a mányi úton található védelmi erőknél!

Erőfeszítéseiket előre is köszönjük!

Bicske, 2010. május 18.

Tessely Zoltán Bicske Város polgármestere

Bicske Város Védelmi Bizottságának elnöke

 

A rendkívüli időjárás miatt tovább romlott a helyzet a vasútvonalakon is!2010. május 18. 12:15

A rendkívüli időjárás miatt tovább romlott a helyzet a vasútvonalakon is!
Már több helyen le kellett csökkenteni a vonatok sebességét a viharos erejű szél miatt. A Budapest-Hegyeshalom vonalon Budapest-Bicske, Komárom-Hegyeshalom, illetve Rajka, a Győr-Celldömölk, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalakon. Ezeken a szakaszokon a vonatok 15-40 perc közötti késéssel kell számolniuk az erre utazóknak.

 

MÁV Zrt.
Kommunikációs Igazgatóság

 

Árvízhelyzet Bicske felé2010. május 18. 10:18

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Bicskére vezető út a  Hegyikastély és a bicskei körforgalom között le van zárva. Csabdi felé lehet kerülni, a forgalmat rendőrök irányítják.

Az említett szakaszon a mányi út melletti halastónál hétfő reggel 6 órától dolgoztak a gát megerősítésén. Az esőzés miatt ugyanis megnőtt a vízhozam, a patak kilépett medréből és sajnos esély volt arra, hogy a halastó gátja átszakad. A hír hallatára számos helyről érkeztek zsákolni az emberek.

18 óra tájban, első országgyűlési napjáról, Bicske polgármestere, Tessely Zoltán is megérkezett a tűzoltó terepjárón!

 


 

 

Fejérvíz táfékoztatója2010. május 17. 20:38

 Tisztelt Cím!

2010.05.14.-én kelt értesítőnkben tájékoztattuk a T. Önkormányzatot a  várható havária helyzetről, ami a rendkívüli csapadékos időjárásból  következik. Sajnos a feltételezéseink beigazolódtak. A hétvégén a  szolgáltatási területünkön -- így az Önök településén is -- folyamatos  problémákkal kellett megküzdenünk. Erőfeszítéseink eredményeként  elmondhatjuk, hogy a szolgáltatásban jelentős mértékű, megoldhatatlan  problémák nem maradtak, de egyes fogyasztóknál, fogyasztócsoportoknál  illetve közterületeken időszakos káresemények és zavaró közrehatások  előfordultak. A meteorológiai előjelzéseket tekintve valószínűsíthető hogy  az elkövetkező napokban továbbra is fennáll a havaria állapot kockázata, tehát kérem a tisztelt Önkormányzatot, hogy a település vezetés részéről kiemelt megértéssel és együttműködéssel kezelje-, illetve a lakosság irányában megfelelő módon kommunikálja a rendkívüli időjárási viszonyokból származó rendkívüli állapotokat.

Tisztelettel:

 

Gulyás József

Fejérvíz

 


 

 

Pünkösdölő a Hangistállóban2010. május 15. 11:39

A DANUBIUS vonósnégyes pünkösdi koncertjén vehetnek részt az érdeklődők
május 29-én 19 órai kezdettel a HANGISTÁLLÓBAN


Műsoron:Schumann : F-dúr vonósnégyes,
            Mozart :         Egy kis éji zene,
            Weiner :        I. D-dúr Divertimento.


Belépődíj vacsorával együtt 2000Ft/fő, diák és  nyugdíjas jegy :1500Ft/fő, gyermekeknek 14 éves korig a belépés ingyenes.
 
Jegyek elővételben Bicskén az Ingatlanvilág Kft irodájában 
/Szent István u. 2., tel .:+36 22 262 324 ./,  
Tatabányán  a Fortuna jegyirodában www.fortunajegyiroda.hu

/Kodály Zoltán tér. 8. / tel .: 06-30- 9923857 /
és a koncert előtt a helyszínen kaphatók.
 
helyszín: Nagyegyházán a falu közepén 
tel:+36 30 560 30 48
www.hangistallo.hu

 

Majális a Hangistállóban!2010. április 27. 17:31

Nagyegyházán a falu közepén

2010. majus 1-én 19h-tól

 

közreműködik a Meridian vonósnégyes Ausztriából

Műsoron Haydn és Beethoven művei

Kemencés lángos, zámolyi csapolt sör, felsőörsi és etyeki borok

 

Belépődíj vacsorával együtt 2000Ft/fő, diák és nyugdíjas jegy:1500 Ft/fő, gyermekeknek 14 éves korig a belépés ingyenes. Jegyek elővételben Bicskén az Ingatlanvilág Kft irodájában /szent István u. 2., tel:+36 22 262 324 /, Tatabányán a Fortuna jegyirodában és a koncert előtt a helyszínen kaphatók.

 

tel:+36 30 560 30 48, www.hangistallo.hu

 

Képvislő-testületi ülés2010. április 22. 11:22

É R T E S Í T É S

  

Mány Község Önkormányzat polgármestereként

2010. április 28-án (szerdán) délután 16,00 órára összehívom a képviselő-testület  ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!   

 

Napirendi javaslat:

  1. Rendőrkapitány beszámolója a 2009-es évről
  2. Polgármester beszámolója a két ülés között végzett munkáról
  3. A 2009 évi költségvetés teljesítéséről szóló beszámoló elfogadása
  4. Lestárné Szokol Éva szolgálati lakás kérelme
  5. Pályázattal kapcsolatos nyilatkozat
  6. Csabdi község Önkormányzatával létrehozandó körjegyzőségre szóló megállapodás véleményezése
  7. Bicske-Csabdi-Mány Víztermelő Szolgáltató Kft éves beszámoló mérlegének megtárgyalása
  8. Bejelentések

 

 

Mány, 2010.április 21.

 

Tisztelettel:

 

 

 

 

/: Ugron Zoltán Gábor :/

polgármester

 

Iskolaigazgatói pályázat2010. április 7. 08:52

PÁLYÁZAT 

Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet -- az iskolaigazgató megbízatásának lejárta miatt  - iskolaigazgatói (magasabb vezetői) munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2010. augusztus 1. -- 2015. július 31-ig szól.  Igazgatói megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető.


A munkavégzés helye:

Hársfadombi Általános Iskola (német nemzetiségi iskola) 2065 Mány, Szent István u. 4.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az intézmény rendeltetésszerű működésének biztosítása, az intézményben folyó szakmai munka irányítása, felügyelete és feltételeiről történő gondoskodás.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Ha a munkakör mindennapos ellátása másképpen nem oldható meg, a településen a közszolgálati jogviszonyhoz kötött önkormányzati bérlakást biztosítunk.

Pályázati feltételek:
- Szakirányú felsőfokú végzettség (főiskolai v. egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség),

- Közoktatás vezetői képzettség,

- 5 év feletti szakmai tapasztalat,

- Nyilatkozat arról, hogy kinevezés esetén aláveti magát a vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a legalább középfokú német nyelvvizsga.

 

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- Részletes szakmai önéletrajz,

- Szakmai, helyzetelemzésre épülő vezetői pedagógiai program,

- Iskolai végzettséget, szakmai gyakorlatot igazoló hiteles okiratok másolata,

- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,

- A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul (adatvédelmi nyilatkozat),

 - Kézzel írott motivációs levél.

A munkakör betölthetőségének időpontja: legkorábban 2010. augusztus 1.


A pályázat benyújtásának határideje:

Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ honlapján való megjelenést követő 30 nap.

 

A pályázat elbírálásának határideje:

a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ honlapján való megjelenéstől számított 90 nap.

 

A pályázattal kapcsolatban Ugron Zoltán Gábor polgármester ad tájékoztatást a (22) 350-143 telefonszámon. A szakmai program elkészítéséhez - a Polgármesternél történő előzetes bejelentkezés alapján - lehetőséget adunk az intézmény megismerésére.

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton, vagy személyesen Mány község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (2065 Mány, Rákóczi u. 67.).

Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázat megnevezését: "Iskolaigazgatói pályázat".

A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa, ha a megadott határidőben megfelelő pályázatok nem érkeznek.

 

Változás a fogorvosi ellátásban2010. március 30. 13:53

VÁLTOZÁS A FOGORVOSI ELLÁTÁSBAN

   

Ezúton értesítem Mány polgárait, hogy 2009. április 1-től ideiglenesen a fogorvosi ellátást a falu lakosai részére dr. Bánfi Mariann végzi Bicskén, a Bogyai Károly u. 50. alatti rendelőben.

 

Rendelési idő: Hétfő:                        08,30-13,30

                            Kedd:                        13,00-19,30

                            Szerda:                      08,00-13,30

                            Csütörtök:                 13,00-19,30

                            Péntek páros hét:       08,00-13,30

                            Péntek páratlan hét:    13,00-19,30

 

Előzetes bejelentkezés telefonon: (22) 565-079

 

A fogorvosi ellátás végleges megoldása később várható.

  

Ugron Zoltán

polgármester

 

 

Március 15. ünnepség képei2010. március 26. 12:47

Március 15-én az iskolásaink, a mazsorettcsoport és a Zsámbékon élő Keresztes Nagy Árpád előadóművész előadásában igazán méltó és felemelő ünnepen vettünk részt. Köszönjük a felkészítő tanáraiknak -- különösen Bíró Katalinnak és Kádár Krisztinának valamint Szarka-Bankó Renátának -- az ötleteket, a megoldásokat és a sok-sok munkát!

 

Kristek Andrásnak a műsort megörökítő képei ITT láthatóak, a polgármester beszéde pedig ITT olvasható.

 

 

Húsvéti Bach-muzsika a hangistállóban2010. március 23. 15:23

Két csodálatos hang a Hangistállóban, Nagyegyházán a falu közepén

2010. április 5-én (hétfőn) 18 órától

 

J.S.Bach:No.84. szoprán szóló kantáta, No.82. basszus szóló kantáta, No.32. duett szoprán és basszus szóló kantáta

 

Fellépő művészeink: Fodor Beatrix és Jekl László operaénekesek, Horváth Béla oboaművész, Várallyay Ágnes csembalóművész, Danubius vonósnégyes: Koppándi Jenő I. hegedű, Miklós Adél II. hegedű, Máté Győző brácsa, Ribli Ilona cselló.

 

 

 

Meghívó a locsoló bálra2010. március 21. 20:08

Meghívó

 

A Maaner Eulen Tánccsoport és az ifjúsági tánccsoport szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a hagyományos locsoló-báljára

2010. április 4-én este 8 órától a mányi művelődési házba.

A talplávalót a pilisvörösvári Donau Power zenekar húzza, a tánccsoportok műsorral kedveskednek Húsvét alkalmából.

Belépődíj: 1500 Ft.

A tombola fődíja a hagyományokhoz híven egy kisbárány.

Asztalfoglalás a 20/227-2006 számon!

 

Iskolai beiratás2010. március 17. 13:13

ÉRTESÍTÉS AZ I.OSZTÁLYOSOK BEIRATÁSÁRÓL

 

 

A TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN A TANKÖTELES KORÚ GYEREKEK ISKOLAI BEIRATÁSA A 2010-2011. TANÉVRE:

 

     2010. 03. 22.   12.00-18.00-IG,

    2010. 03. 23.   15.00-18.00-IG

 

 

A BEÍRATÁSRA KÉRJÜK HOZZÁK MAGUKKAL:

 

    - A SZÜLŐ SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁT,

    - A GYERMEK SZÜLETÉSI ANYAKÖNYVI KIVONATÁT,

    - DIÁKIGAZOLVÁNYHOZ 1 db IGAZOLVÁNYKÉP

    - DIÁKIGAZOLVÁNY TÉRÍTÉSI DÍJA (800,-Ft),

 

 

 

MÁNY, 2010.03.17.

 

ISKOLAVEZETÉS

 

 

2010 a szegénység éve2010. március 14. 20:44

Az Európai Unió a 2010-es évet a tagállamokkal együtt

a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem

európai éveként jelölte meg.

Részletek a www.szegenysegeve2010.hu oldalon olvashatóak.

 

Ehhez kapcsolódóan Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet bocsátott ki,
melyben tartós élelmiszerek gyűjtésére kér mindenkit.
A körlevél értelmében húsvétig mi is

a katolikus templomban elhelyezett kosárban gyűjtünk.

 

A BICSKEI TŰZOLTÓPARANCSNOK 1/2010. számú körlevele2010. március 11. 15:35

A BICSKEI TŰZOLTÓPARANCSNOK

 

1/2010. számú K Ö R L E V E L E

 

a szabadban való égetésről.

 

Bicske, 2010. március 1.

 

Az idei kemény tél után viszonylag korán érkezett a tavasz. Hamarosan elkezdődnek a szabadban történő égetések. Az elmúlt esztendő ezen időszakában számos esetben fordult elő, hogy be nem jelentett, felügyelet mellett történő avar, gaz, tarló, vágási hulladék égetéséhez riasztották a tűzoltókat. Megemlítendő, hogy illetékességi területünkön 2009 tavaszán az égetésre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása tragikus kimenetelű tűzesetet eredményezett.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a be nem jelentett, szabadban való égetés szankciókat, adott esetben helyszíni bírságot, vagy feljelentést vonhat maga után.

Éppen ezért kérjük, hogy a tüzelést végzők annak megkezdése előtt írásban jelentsék a tűzoltóság felé. Ezzel kapcsolatban egy bejelentőlapot kell kitölteni. Ezt személyesen a tűzoltóságon is megtehetik a formanyomtatvány kitöltésével, de a bejelentőlap letölthető az Internetről is a http://www.bicske.hu weboldalon az Intézmények menüpont alatt található Bicske Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság hivatkozásról, illetve a tűzoltóság hivatalos honlapjáról, a következő címen: www.bicskeht.t-online.hu

A pontosan, olvashatóan kitöltött bejelentőlapot a tűzoltóságra eljuttathatják személyesen, vagy telefaxon is elküldhetik a 06-22-565-307-es számra.

 

A következőkben összefoglaljuk, milyen jogszabályi előírások vonatkoznak a felügyelet mellett történő égetésre.

 

1. Égetés belterületen

 

 

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Törvény 48. § (3) bekezdés b) pontja alapján a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása.

 

A rendelet által előírt szabályok betartása mellett a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet egyéb fontos előírásokat is közöl.

Vonalas létesítmény (közút, vasút, töltés, árok bevágás stb.) mentén -- a létesítmény tengelyétől számított 100 méteren belül -- bármely növényzet égetése tilos!

Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha a hulladék -- elemi kár kivételével -- bármilyen más okból eredően kigyullad.

 

Fentiek betartásának ellenőrzése a jegyző hatáskörébe tartozik a már említett 21/2001. (II. 14.) Korm. Rendelet 23. §-ának (4) bek. g) pontja  alapján.

 

 

2. Égetés külterületen

 

Sűrűn találkozunk olyan esetekkel, mikor az autópályáról, közútról, vasútról valaki tüzet jelez. Ilyenkor megnézzük, hogy az adott területre van-e bejelentve égetés. Ha nincs, akkor a tűzoltóság kötelessége kivonulni az adott helyszínre. Mivel a jelző személy általában csak a füstöt látja, nem tudja megmondani, hogy felügyelet mellett történik-e az égetés, vagy valódi tűzesetről van-e szó, amit a tűzoltóságnak el kell oltania.

Sajnos nagyon sokszor feleslegesen vonulunk ki, mert be nem jelentett, felügyelet mellett történő égetéssel találkozunk.

 

Itt kell megjegyezni, hogy a szőlőhegy is külterületnek minősül, ezért az ottani égetés is ugyanúgy engedélyköteles, illetve bejelentési kötelezettség terheli. A 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban OTSZ) 5. fejezet II. fejezet 26.1. pontja szerint az avar-, a tarló-, a nád- és a növényi hulladékégetés alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység.

A 24/1992 (I.28.) Korm. rendelet egyes környezet-és természetvédelmi jogszabályok módosításáról, valamint a jegyző környezet-és természetvédelmi feladat-és hatásköréről 14. § (3) bekezdése előírja, hogy

a települési jegyző hatáskörébe tartozik: a nem védett, illetve a helyi védelem alatt álló területeken a nádas és más vízinövények égetésének, a mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék nyílttéri, valamint hagyományos energiatermelő berendezésben történő égetésének, illetve a tarlóégetés engedélyezése. Ez alapján a jegyzőtől kapott engedély birtokában végezhetők a felsorolt tevékenységek.

 

Ha az engedély megvan, az OTSZ alapján a tervezett égetés helyét, időpontját és terjedelmét a megkezdés előtt legalább 24 órával az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóságnak írásban be kell jelenteni.

A bejelentést megtehetik a bevezetőben említett módon. A be nem jelentés az OTSZ megsértését jelenti.

 

A következőkben közöljük az OTSZ által előírt, tarló- és a növényi hulladék égetésére vonatkozó szabályokat:

 

- A tarlóégetést a learatott gabonatáblákon úgy kell végrehajtani, hogy a tűzterjedés irányában a hasznos vad elmenekülhessen. A tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos. Az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel. A szalmát elégetéssel megsemmisíteni, lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos.

(4) Kukoricatarló-égetésnél a (3) bekezdésben foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.

(5) A cséplési hulladékokat, így pillangósvirágú magvak hulladékait és egyéb hulladékot, a fatisztogatás hulladékait (a továbbiakban: növényi hulladékok), a hernyófészkeket és az arankafoltokat -- megfelelő tűzvédelmi óvórendszabályok betartásával -- csak a helyszínen szabad elégetni.

(6) Tarló- vagy a növényi hulladékégetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen.

Ennek érdekében

a) a tarlót, illetve az érintett szakaszokat az égetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani, és az adott területen az apró vadban okozható károk elkerülése érdekében vadriasztást kell végrehajtani. A fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással biztosítani;

b) a tarlóégetést 30 ha-nál nagyobb területen szakaszosan kell végezni, és csak az egyik szakasz felégetése után szabad a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni;

c) a tarlóégetés időtartamára tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani;

d) a tarló- vagy a növényi hulladékégetés célját szolgáló tüzet őrizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén vagy ha a tűzre már szükség nincs, azt azonnal el kell oltani.

(7) A tarló- vagy a növényi hulladékégetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni és a parázslást, izzást -- vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal stb. -- meg kell szüntetni.

 

3. Égetés erdőben, erdőterületen

 

A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. Rendelet 11. § (6) bekezdése említi, hogy az erdei vágástéri fahulladék, valamint az egyéb erdőgazdasági fahulladék erdővédelmi célú, nyílttéri égetésére külön jogszabályban foglaltak az irányadók.

 

Ez a jogszabály az erdők védelme a tűz ellen az erdőről és az erdők védelméről szóló 1996. évi LIV törvény, mely az égetésről a következő szabályokat állapítja meg:

 

53. § (1) Az erdő tűz elleni védelmével kapcsolatos feltételek megteremtéséről az erdőgazdálkodó köteles gondoskodni.

(2) Az erdő tűz elleni védelméhez az állam a külön jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel támogatást nyújt.

 

54. § (1) Tilos tüzet gyújtani erdőterületen, valamint annak kétszáz méteres körzetében, ha a tűz továbbterjedésének feltételei különösen kedvezőek. Ugyancsak tilos az erdőterületen tüzet közvetlenül vagy közvetve okozó tárgyak elhelyezése, tárolása és eldobása. Védett természeti területen lévő erdőben tűz gyújtására a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.

(2) Erdőterületen tűz gyújtására és fenntartására -- az erre a célra kijelölt helyek kivételével -- csak az erdőgazdálkodó, illetve az erdőgazdálkodó írásbeli engedélye birtokában levő személy jogosult. Az erdőterület határától számított kétszáz méteres távolságon belül levő ingatlanon csak az ingatlan tulajdonosa, vagy annak megbízottja gyújthat és tarthat fenn tüzet a tűzvédelmi rendelkezések betartásával.

(3) A vágástéri hulladék égetése az erdőgazdálkodó által arra kijelölt területeken és csak abban az esetben megengedett, ha a tűz az újulatot és a környezetében lévő erdőt, az erdőn kívüli területek élővilágát, valamint a természeti képződményeket és egyéb műtárgyakat nem veszélyezteti.

(4) Az erdőgazdálkodó a parkerdő területén turisztikai célból és tűzvédelmi szempontból állandó és biztonságos tűzrakó helyet köteles kialakítani. A kialakított tűzrakó helyen a tűzvédelmi rendelkezések betartásával bárki jogosult tüzet rakni.

(5) Az erdőgazdálkodó az erdőterületen létesített mészégetőt, illetve faszénégetőt az erdészeti hatóságnak, továbbá az illetékes önkormányzati tűzoltóságnak köteles bejelenteni.

 

55. § (1) A tűz őrzéséről, valamint annak -- a helyszínről való távozás előtti -- biztonságos eloltásáról a tűzgyújtásra jogosult köteles gondoskodni.

(2) Aki erdőtüzet vagy tűzveszélyt észlel és azt eloltani, illetve elhárítani nem tudja, köteles az illetékes tűzoltóságot, vagy a települési önkormányzat polgármesteri hivatalát, és az erdőgazdálkodót haladéktalanul tájékoztatni, és a tűz oltásában a tőle elvárható módon közreműködni.

 

56. § (1) Fokozott tűzveszély esetén a miniszter -- a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel való egyeztetés mellett -- az ország egészére vagy meghatározott területén lévő erdőre, valamint az erdőterület határától számított kétszáz méteren belüli területre -- átmeneti időre -- általános tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. A tűzgyújtási tilalom kihirdetéséről, annak feloldásáról a miniszter a Magyar Közlönyben való közzététel, továbbá a sajtó, rádió, televízió útján vagy egyéb módon gondoskodik.

(2)A fokozott tűzveszély miatti tűzgyújtási tilalom esetére tűzjelző szolgálatot kell szervezni. A tűzjelző szolgálatot az erdőgazdálkodók a tűzvédelmi hatóság és az erdészeti hatóság közreműködésével kötelesek megszervezni és működtetni, illetőleg a működést ellenőrizni.

(3) Az általános tűzgyújtási tilalom elrendelése esetén, annak feloldásáig az erdőgazdálkodó az erdőbe való belépést és az ott tartózkodást korlátozhatja, illetve megtilthatja.

 

4. Égetés természetvédelmi területen

 

Legutolsó, de a bicskei lakosságot részben érintő kérdéskör a természetvédelmi területen történő égetés problémája. Bicskén és szűkebb térségében is van Natura 2000 alá tartozó terület. A 2007-es évben ezeken a területeken is volt tűz, melyet be nem jelentett, felügyelet melletti, ám szabálytalan égetésből eredt.

 

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII 38. § (1) bekezdése így fogalmaz:

 

Védett természeti területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges különösen:

 

f) nád és más vízinövényzet égetéséhez, irtásához, aratásához, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetéséhez, valamint -- a kijelölt és kiépített tűzrakóhely kivételével -- erdőterületen tűz gyújtásához.

 

Kérjük településük lakosságával tartassák be fenti tűzvédelmi szabályokat, hiszen a tűzvédelem közös ügyünk!

 

Üdvözlettel:

 

Bicske Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság

                                                                               

                                                                                                   Györök Ferenc tű. alez.

                                                                                                       tűzoltóparancsnok

 

 

Óvodai beiratás2010. március 9. 13:44

ÓVODAI BEÍRATÁS

 

Időpontja:

2010. március 16 - 17 - 18.

8.00 - 16.00. óráig

 

I.      Kötelező beíratni azokat a gyermekeket, akik

·       2010. december 31-ig töltik be 5. életévüket és még nem járnak óvodába;

 

II.    Várjuk azokat a gyermekeket, akik

·       2010. december 31-ig töltik be 3. életévüket;

 

III. Előjegyzésbe vesszük azokat a gyermekeket, akik

·       2011. május 31-ig lesznek 3 évesek.

 

 

Szükséges iratok:

·        szülő (gondviselő) személyi igazolványa, lakcímkártyája

·        gyermek lakcímkártyája

·        gyermek születési anyakönyvi kivonata

·        gyermek TAJ száma

 

  

A beiratkozáskor szeretettel várjuk a gyermeket is!

 

Kalmár Zsuzsanna

óvodavezető

 

Március 15.-i ünnepség2010. március 9. 13:20

MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

szeretettel meghívja Önt

 

2010. március 15-én 10 órakor kezdődő

ünnepi megemlékezésre

 az Ady Endre Művelődési Házba

 

Megemlékező műsort adnak:
az iskola 4-5. osztályos tanulói

Ünnepi beszédet mond:

Ugron Zoltán polgármester

 

Az ünnepi műsort követően

az 1848-as emlékmű alapkövénél

és a református temetőben

koszorúzásra kerül sor.

 

Sporthírek2010. március 4. 08:04

Sporthírek

 

Sportegyesületünk, a Mányi TK számára megkezdődik a tavaszi idény. Felnőtt labdarúgó csapatunk a felcsúti rangadóval kezdi a szezont, majd két hazai mérkőzés következik. A márciusi program a következőképpen alakul:

 

Március 7. vasárnap, 14.30 óra, Felcsút SE- Mányi TK (felcsúti sportpálya)

 

Március 14. vasárnap, 14.30 óra, Mányi TK- Csókakő VSC (mányi sportpálya) ifi: 12.30

 

Március 21. vasárnap, 15.00 óra, Mányi TK- Csabdi SE (mányi sportpálya)

 

Március 28. vasárnap, 16.00 óra, Vértesboglár- Mányi TK (vértesboglári sportpálya)

 

A 80. születésnapját ünneplő egyesületünk ezúton is szeretettel várja mérkőzéseire, rendezvényeire a sportot, focit kedvelő mányiakat!

Bővebb információ: www.manyitk.mindenkilapja.hu

 

Hajrá Mány!

 

Ünnepi hangverseny a Hangistállóban...2010. március 1. 09:11

... Nagyegyházán, a falu közepén.

Ünnepi emlékműsor, szünetben vacsora, majd

a STRING SYNDICATE koncertje

/ 11 tagú együttes Ausztriából /

Tüzes latin zene vonósokkal és tangóharmonikával

2010. március 15-én (hétfőn) 18 órától

Belépődíj 2.000 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 1.500 Ft/fő, (gyermekeknek 14 éves korig ingyenes, felnőtt felügyelettel). A vacsora benne van a jegy árában, csapolt sör, házi borok.

Jegyek a helyszínen, valamint Tatabányán a Fortuna jegyirodában kaphatók.

www.hangistallo.hu,  +36 30 560 3048

 

 

Székely Kálvária épül2010. február 27. 23:07

Az Ugron Alapítvány Székelyudvarhely első kálváriáját építi!

A stációk embermagasságú kőtömbökbe faragott domborművek lesznek. A feliratok rovásírással is megjelennek, mellettük egy-egy évszámmal, amelyek a székelyek viszontagságos történelmi dátumaira utalnak. Ettől igazán székely a kálvária!

Részletek ITT olvashatóak!

 

Meghívó a 2010.02.17.-i képviselő-testületi ülésre2010. február 15. 22:06

M E G H Í V Ó !

 

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2010. február 17-én (szerdán)  délután 16,00 órára összehívja  a   képviselő-testület nyilvános ülését.

                              

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

        

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

2./ Mány község Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló      /2010.
     (II.17.) önkormányzati rendelet megalkotása

3./ Elvi döntés körjegyzőség létrehozásáról

4./ Bejelentések

 

Ezt követően a képviselő-testület Zárt ülést tart !

 


Mány, 2010. február 11.   

 

 

 

                                                                             /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                   polgármester     

 

 

 

 

 

 

 

 

Megemlékezés a mányi katonákról2010. február 3. 14:27

M  E  G  H  Í  V  Ó

 

Tisztelettel meghívom Önt és kedves családját, hagyománnyá vált ünnepségünkre, melyen megemlékezünk a doni harcokban hősi halált halt, Mányról bevonult katonákról, valamint a budapesti ostromgyűrűt áttörő, Mány községig eljutott magyar katonákról.

 

A megemlékezés ideje és helye:

 

2010. február 6. (szombat) 10 óra,

református templom

 

A megemlékezés szervezője: 

A Történelmi Vitézi Rend nevében:

vitéz Sz. Kovács Ferenc törzsszéki székkapitány 

Információ: 06 20 9 190 578 e-mail: novarakft@hotmail.com

 

Szavazóköri kijelölés2010. február 2. 15:45
 



Szavazóköri kijelölés a 2010. évi Országgyűlési Képviselő Választások idejére





A 2010. április 11-i és április 25-i Országgyűlési Képviselő Választások szavazókörei településünkön nem változnak, a szavazókörök szavazásra kijelölt helyiségei a következők:



001. számú szavazókör:

Hársfadombi Általános Iskola (Mány, Szent István u. 4.)


002. számú szavazókör:

Polgármesteri Hivatal (Mány, Rákóczi u. 67.)


Az igazolással szavazni kívánók részére a 002. számú szavazóköri helyiséget jelölöm ki.




Mány, 2010. január 27.



dr. Majoros Ildikó

    HVI vezető

 

Ha farsang akkor fánk!2010. január 26. 17:00

Fánk története

 

Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek.

 

Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott....., mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, amit éppen a kezében tartott, valakinek a fejéhez akarta vágni. Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek."

 

 

 

 Farsangi fánk

 

Hozzávalók:

 

50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 5 tojássárgája, 6 dkg olvasztott vaj, olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz, lekvár a kínáláshoz

  

Elkészítés:

 

1.     A lisztet mély tálba szitáljuk. A tej felét meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot, és kb. 15 percig pihentetjük.

2.      A liszt közepébe mélyedést nyomunk, beleöntjük az élesztős tejet, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a vajat, egy csipet sót, és még annyi tejet, hogy lágy tésztát kapjunk. Hólyagosra kikeverjük, letakarjuk, és meleg helyen kb. 30 percig kelesztjük (a tészta kétszeresére dagadjon!).

3.     Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, és 5-6 cm átmérőjű szaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk, és szaggatjuk. A fánkokat kb. 20 percig pihentetjük.

4.     Bőséges olajat forrósítunk, a fánkokat középen kissé benyomjuk, és kis adagokban kisütjük. Az első oldalukat lefedve kb. 3-4 percig, majd megfordítjuk őket, és fedő nélkül további 1-2 percig sütjük.

5.     Papírkendőre szedjük, lecsepegtetjük az olajat, majd tálra rakjuk, és megszórjuk porcukorral. Lekvárral kínáljuk.

 

Farsang ideje van!2010. január 25. 21:53

Egy XVII. századbeli ismeretlen krónikás így írt:

"Az ördögnek szánt ünnep ez, az esztendőnek olyan időszaka, amikor az emberi bolondságok elemi erővel törnek elő. S úgy tetszik, mintha az emberek szégyellnék kicsapongásaikat, ezért rejtik el ábrázatukat álorca alá..."

Bővebben IDE kattintva lehet olvasni erről az időszakról.

 

Meghívó a Képviselő-testületi ülésre2010. január 21. 17:49

M E G H Í V Ó !

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2010. január 27-én (szerdán)  délután 16,00 órára összehívja  a  képviselő-testület nyilvános ülését.

                             

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

2./ Ismételt döntés a FEJÉRVÍZ Rt. 2010. évi víz-, csatornadíj és csatornabérleti díj javaslatáról

3./ Mányi Sportkör beszámolója 2009 évi munkájáról

4./ Döntés óvodapedagógusi létszám emelésről

5./ A Mány, Jánoshegyi lakók kérelme telekadó mérséklésére

6./ A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról, valamint szociális és kegyeleti támogatásokról szóló 9/2001. (X. 31.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése

7./ A Mány, Sport utcai lakók kérelme közvilágítás bővítésére      

8./ Döntés a Bicske-Csabdi-Mány Víztermelő és Szolgáltató Kft. 4/2009.

(XII. 18.) számú határozatáról                

9./ Mány Község Önkormányzatának a Mesevár Óvodával és a Hársfadombi Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodása  

10./ A Mány-Csabdi fogorvosi körzet folyamatos fogorvosi alapellátására Mány Község Önkormányzata és Csabdi Község Önkormányzata által a MANN-CSAB Bt-vel kötött megállapodás felmondása

11/ A Saubermacher-Bicske Kft. Árajánlata a településen keletkező kommunális hulladék gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására 2010 évre

12/ Döntés dr. Majoros Ildikó jegyző Csabdin történő helyettesítésének meghosszabbításáról

13/ Döntés a Hársfadombi Általános Iskola udvara egy részének eladásáról

14/Bejelentések


Mány, 2010. január 20.   

                                                                             /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                   polgármester     

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt a farsang, áll a bál a Hangistállóban!2010. január 19. 11:59

Nagyegyházán, /a falu közepén/ február 13-án szombaton este 19 h-kor a legendás Kocsán István egyszemélyes zenekarával, tüzes meglepetéssel, tombolával!

 

Belépődíj jelmezben 2000 Ft, anélkül 2500 Ft, gyermekeknek 14 éves korig ingyenes. A belépődíj finom vacsorát is tartalmaz.

 

Felsőörsi borkóstoló, zámolyi csapot sör.

 

Jegyek a helyszínen kaphatók.

 

http://www .hangistallo.hu, +36 30 560 30 48

 

Karácsonyi ünnepség képei2010. január 4. 07:58
A képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Játszóház a kisgyerekeknek!2009. december 19. 13:18

Játszóház a plébánia épületében

 

Örömmel adom hírül, hogy
munkanapokon reggel 8-tól déli 12 óráig újra
nyitva van a 2-3 évesek korosztályának délelőtti közös elfoglaltságát biztosító Játszóház!

A Katolikus Plébánia épületében két gyesen lévő mányi pedagógus foglalkozik ebben az időben a kicsikkel.

A Játszóház nyitott

minden Mányon élő, az óvodába nem járó,

2 évesnél idősebb, szobatiszta gyermek számára.

 

Ugron Zoltán
polgármester

 

Beszámoló a polgármester tevékenységéről2009. december 19. 12:06

Beszámoló a polgármester tevékenységéről a két testületi ülés közötti időszakban

 

 Tisztelt Képviselők!

 

Az előző ülés óta nagyon kevés idő telt el, ezért túl sok esemény nem történt. Az Advent kezdetére felállításra került a Hivatal épülete előtt egy Betlehem. Köszönöm Szabó Zoltán alpolgármester úr és fia segítségét, illetve Fuchs Orsi és a nemzetiségi tánccsoport közreműködését. Azóta sokan megállítottak és dicsérték a szép munkát.

A legfontosabb azonban számomra mindenképpen az, hogy december 7-e óta működik a Játszóház a plébánia épületében. Az elmúlt két hét alatt igyekeztem az induláskor előbukkanó hiányosságokat azonnal pótolni, a nehézségeket kezelni. Itt köszönöm meg az Óvoda segítségét, hogy a használaton kívüli berendezési tárgyakkal, játékokkal, eszközökkel járultak hozzá a beinduláshoz, valamint a Gazdabolt és Orsós Zoltán hozzájárulását a felszereléshez adományként adott tárgyakért.

Itt a tél. Tájékoztatom a testületet, hogy a megjelentetett hirdetésre csak egyetlen jelentkező volt, ezért idén is Sárközi Zsigmond vállalkozóval kötöttem szerződést a síkosságmentesítésre. A munkát a tavalyi (és egyben tavalyelőtti) áron végzi, havi készenléti díjat valamint gépórát számol fel a ténylegesen elvégzett munkáért. Útszóró só az előző télről még maradt, úgyhogy az ünnepek alatt várhatóan nem lesz gond. Fő szempont az, hogy takarékossági okokból csak a busz útvonalát és a lejtős útszakaszokat szórjuk, a többit csak kotorjuk. Ha mégis síkossá is válnak a mellékutcák, akkor természetesen azokat is sózni fogjuk.

A múlt héten a rendőrkapitány úr tartott egy tájékoztatót a térség polgármestereinek, körzeti megbízottainak és polgárőrség vezetőinek részvételével az első ¾ évről. Büszkén jelentette ki, hogy milyen jó statisztikával rendelkezik. Az utána nyújtott felszólalási lehetőséggel élve, kértem, hogy hasson oda a Bűnügyi Osztálynak, mert eddig eredménytelenek voltak a mányi betöréssorozat kapcsán. Azóta két újabb olyan eset jutott a tudomásomra, amelynél nem volt kellően szolgálatkész a rendőrség, ezért kedden telefonon felhívtam kapitány urat és ismételten kértem az állománya fokozott munkavégzésére.

Az ősszel hozott testületi határozatnak megfelelően pályázatot adunk be a Kútvölgy reform-köz felőli végére létesítendő játszótérre. Ez egy nettó 10 milliós pályázat, melyből a településünket az ÁFA és az előfinanszírozás költsége terheli. Remélem, sikerrel járunk, és minden nehézségünk ellenére fejleszthetünk valamit a településen. Sajnos a sétány elkészítése egy hasonló nagyságrendű másik pályázat lenne, és arra már nincs keret a pályázati kasszában. Így azt később tudjuk megvalósítani. Abban bízom, hogy ha elnyerjük a pályázatot, és megkezdődik az építés, akkor a lakosság mozgósítható lesz arra, hogy társadalmi munkában és közfelajánlásból a sétány kezdő fázisát (útalap, vonalvezetés, néhány bokor, padok elhelyezése) meglépjük.

Tárgyalásban vagyok a Saubermacherral a hulladékszállítás ügyében. Új árajánlatuk már alacsonyabb, mint az előző volt: most 6,8%-os áremelkedést kérnének. egy másik ajánlatot a szelektív gyűjtésre is, ebben azt javasolják, hogy 280,- forintos áron adnák a lakosság  részére a sárga zsákokat, de az Önkormányzat kellene az ingatlanok elől az összegyűjtést elvégezze és azt egy meghatározott helyről vinné el a gyűjtőkocsijuk.

Nincs sajnos előrelépés a fogorvos kérdésében. Az ÁNTSZ -- számunkra megmagyarázhatatlan okból -- a múltkor kötött szerződésünk jóváhagyásához nyilatkozatot kér Klébert doktortól, amit ő értelemszerűen nem akar megadni. Úgyhogy továbbra is Tamam Assaad látja el betegeinket Száron.

Köszönöm a képviselőtestületnek, hogy hozzájárult, hogy amíg a saját gépkocsim a biztosítási ügyintézés és szerelés idején nem áll rendelkezésemre, használhassam az önkormányzati kisbuszt. Ezúton tájékoztatom a képviselőket, hogy menetlevelet vezetek és az utak üzemanyag fogyasztását rendszeresen beletankolom a járműbe.

Ezúton köszönöm meg Sárközi Csaba képviselő úrnak felajánlását és szolgálatkész munkáját a fakihordásért. Az ő traktoros segítsége nélkül nem tudtuk volna kihordani a Szociális Bizottság által természetben megállapított segélyként szétosztott fát az erdőből.

 

Köszönöm a figyelmet, várom kérdéseiket!

 

Meghívó a képviselő-testület nyilvános ülésére és az azt követő közmeghallgatásra!2009. december 14. 23:48

M E G H Í V Ó !

 

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2009. december 16-án (szerdán)  délután 16,00 órára összehívja a képviselő-testület nyilvános ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

        

Napirendi javaslat:

 

1./ A Mány Község Önkormányzata által meghirdetett védőnői pályázat (Zárt
     ülés)

2./  két  ülés között végzett munkáról

3./ A luxusadóról szóló 3/2006. (II. 14.) számú önkormányzati rendelet hatályon
     kívül helyezése  
4./ A közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről szóló
     12/2005. (X. 28.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése

5./ A Mesevár Óvoda, a Hársfadombi Általános Iskola, a Polgármesteri Hivatal
     alapító okiratainak módosítása

6./ A köztisztviselők béren kívüli javadalmazásának átalakítása (CAFETERIA
     rendszer kialakítása)     

7./ dr. Kósa Mónika ügyvéd megbízási- és bérleti szerződése              

8./ Döntés a FEJÉRVÍZ Rt. 2010. évi víz-, csatornadíj és csatornabérleti díj
     javaslatáról

9./ Döntés a Képviselő-testület 2010. évi munkatervéről

10/Bejelentések

 

Majd ezt követően a képviselő-testület KÖZMEGHALLGATÁS -t tart!


Mány, 2009 december 10.

    

 

                                                                            /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                   polgármester       

 

 

 

 

 

 

 

Hasznos tanácsok a téli napokra!2009. december 14. 23:41

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

E L B I R

OKTATÁSI HÍRLEVÉL

2009. DECEMBER

 

 

 

AZ EMBER ESENDŐ

(különösen télen)

 

Amint beköszönt a tél, a "hideg sportok" szerelmesei síelni, szánkózni, korcsolyázni vágynak. A csípős hideg levegőn frissnek, energikusnak érzik magukat és végre kedvükre csúszkálhatnak, mozoghatnak. Az időjárás zordra fordulásával azonban a körülmények egyre több baleseti forrást rejtenek magukban.

 

Vannak, akik legszívesebben elmenekülnének a rossz idő elől és nagykabátba bújva fázósan didergik végig az évszakot. Ők kelletlenül sietnek munkába, iskolába és a legszívesebben ki sem tennék a lábukat a kellemes, fűtött lakásból. Sajnos a téli időszakban rendkívül gyakori elcsúszásos balesetekhez nem kell a sí- és korcsolyapályákig menni, a baj már az első utcasarkon utolérhet bennünket.

Ilyenkor nemcsak az idősebb emberek közül, hanem minden korosztályból akad, aki az utcára lépve elveszíti az egyensúlyát és összezúzza magát. A havas, csúszós járdán és a sózás után is síkos utakon elszenvedett balesetek szerencsés esetben tipikus téli balesettel (húzódással, ficammal, rándulással) megúszhatók, de sok ilyenkor a töréssel járó komolyabb esés is.

 

Korcsolyázás

 

Természetes vizeink közül sportolási célra csak és kizárólag az álló vizek alkalmasak, befagyott folyóvizekre, bányatavakra, csatornákra rámenni mindig komoly veszélyt jelent, mivel a jégréteg alatti vízmozgás kiszámíthatatlanná teszi a beszakadt testek mozgását. Néhány egyszerű szabály betartásával befagyott tavaink jégfelszíne azonban kiválóan alkalmas korcsolyázásra, fakutyázásra és jégkorongozásra. Soha ne tekintsük biztonságosnak a jeget, ha arról nem győződünk meg!

Csak olyan strandoknál merészkedjünk a jégre, ahol táblával vagy egyéb módon jelzik, hogy biztonságos-e a sportolás.

Korcsolyázáskor általában a jégen lévő, vagy abba befagyott nemritkán viccből, szórakozásból odadobált tárgyak okoznak az óvatlan sportolóknak kellemetlenséget.

Problémát jelenthet az is, ha a zsúfolt jégpályán másik korcsolyázó véletlenül rásiklik a kezünkre, ilyenkor az éles korcsolyaél komoly sérülést okozhat. Ennek elkerülésére viseljünk vastag, erős orkánanyagból készült síkesztyűt.

 

Sí, szánkó, hódeszka

 

A rosszul megválasztott sí-, vagy szánkópálya, esetleg a nem megfelelő gyakorlat mind a ródlizók, mind a síelők számára nagy veszélyt jelent. A beleseti források között is nagy a "választék". Az egyszerű, de súlyos következményekkel járó bukástól a pályán, vagy annak szélén elhelyezkedő tereptárgyaknak való ütközésig sok minden előfordulhat. Tekintettel arra, hogy mind síléccel, mind a szánkóval elképesztő sebességet lehet elérni, a hatalmas ütközési energia miatt még a megfelelő védőeszközök használata mellett is az életet jelentősen veszélyeztető sérülések következhetnek be, esetenként a balesetek halálos kimenetelűek is lehetnek.

 

Több nyugat-európai ország, sípálya üzemeltetője fontolgatja, hogy kötelezővé teszi a gyermekek számára a bukósisak használatát. Például a hozzánk közel eső Alsó-Ausztria sípályáin 2009. február 1-je óta kötelező a 15 éven aluliak számára a bukósisak viselése.

 

Mindezekre való tekintettel legyünk tisztában az általános szabályokkal:

 

Lehetőleg csak kifogástalan állapotú sporteszközökkel menjünk kirándulni.

  • Legyünk körültekintőek és elővigyázatosak, csak a helyszín pontos, óvatos felmérése és a megfelelő bemelegítés után induljunk neki a sí- vagy szánkópályának
  • Csak tiszta látási viszonyok között keressük fel a pályát.
  • Kerüljük el a túlzsúfolt helyeket.
  • Ittasan, fáradtan ne kezdjük el síelni, korcsolyázni, mert nem tudunk rendesen koncentrálni magunkra és a többi sportolóra sem. Iktassunk be rövidebb pihenőket, ha pedig ez sem használ, folytassuk a csúszkálást másnap.
  • A magas hegyekben, a hófedte lankák közt hasonlóan erős lehet a napsütés, mint nyáron. Ezért a szabadon levő arcot speciális fényvédő arckrémmel kell bekenni. Az erős fény a hóról visszaverődve nem csak a felnőttek, de a velük sportoló gyermekek szemét is zavarhatja, érdemes megfelelő napszemüveget, vagy sí-szemüveget beszerezni.
  • Jeges útviszonyok esetén járjunk a füvön, földes talajon, vagy más nem teljesen sima felületen, lehetőség szerint a járda mellett.

A téli szünetre kellemes pihenést és balesetmentes sportolást kívánunk.

 

 

 

 

 

Lakossági Bűnmegelőzési Hírlevél2009. december 14. 23:37

 

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

ELBIR

LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL

                                                                

"Szarkák" is járják a karácsonyi vásárt!

 

Minden évben, az év végi időszak során visszatérően tapasztaljuk, hogy az állampolgárok sérelmére megszaporodnak a különféle lopások, melyek összefüggnek az ünnepekre történő készüléssel járó vásárlási aktivitással. Az alkalmi bűnelkövetők, és a szervezett zsebtolvajok a kereskedelem megannyi helyszínén, tömegközlekedési járműveken, a parkolók, pályaudvarok, pénzintézetek, posták környékén vadásznak áldozatokra. A bűncselekményekből keletkezett károk rendszerint az érintettek felelőtlenségének, figyelmetlenségének következménye.

 

Értékeink és személyünk biztonsága érdekében mi magunk tehetjük a legtöbbet! Felmerül a kérdés, hogyan védekezzünk a bűnözők ellen?

 

Zseblopás és alkalmi lopás:

 

A zsebtolvaj általában nem alkalmaz erőszakot a kiszemelt dolog eltulajdonítása során. Egyik típusa, aki ügyes ujjaival kiemeli a zsebek és táskák tartalmát, a másik a zsebmetsző, aki már vágóeszközt (borotvát, szikét) alkalmaz. Előfordulási helyeik: tömegközlekedési járművek, bevásárlóközpontok vagy bárhol, ahol nagy tömeg van és az áldozat közelébe férkőzhetnek. Van magányos zsebes, de munkamegosztásban is "dolgoznak".

 

A védekezés módjai:

 

·        Ne vigyen magával a szükségesnél több készpénzt, fizessen bankkártyával,  értékes dolgokat ne viseljen feltűnő módon és helyen!  

·        A magánál tartott értékeket tartsa szem előtt, tömegben karja alá szorítva, soha ne hagyja hátra gépkocsi utasterébe látható helyen, bevásárlókocsiba dobva, pultra helyezve, vagy bárhol őrizetlenül!

·        Biztos helyre tegye értékeit, ajánlott a ruházat belső zsebe, zárt táska alja, amit tartson testközelben szorosan és szem előtt, időnként ellenőrizve sértetlenségét! Válltáskák közül a csatos kivitelű ajánlott, ellentétben a cipzáras és mágneszárassal szemben, mert az utóbbiakból egyszerűbb a lopás.      

·        A zsúfolt helyszíneket lehetőség szerint kerülje, és figyeljen fel az Önnel szemben  gyanúsan viselkedő személyre, aki folyamatosan szemmel tartja vagy indokolatlanul megszólítja!  

·        Utazása során pályaudvarokon és vonaton ne hagyja őrizetlenül csomagjait még rövid időre sem, valamint ne bízza rá idegen személyre, még akkor sem ha szimpatikus, megnyerő modorú, külsejű! Vegye igénybe a csomagmegőrző szolgáltatást!

 

 

·        Ha tetten érte a tolvajt, egyedül ne szálljon szembe vele, mert a megszerzett érték megtartása érdekében erőszakot alkalmazhat és bűntársai a közelben lehetnek! Kérjen azonnal segítséget a közelben tartózkodóktól, értesítse a rendőrséget és tegyen feljelentést akkor is, ha nincs információja a tettes személyéről (mivel ez a fajta cselekmény minden esetben bűncselekményt képez).    

 

Kiemelést érdemel a bankkártya megóvása:

 

Gyakori eset, hogy bankkártya kerül eltulajdonításra vagy azzal összefüggésben károsítanak meg tulajdonost. Hazánkban, napjainkban mintegy 9 millió bankkártya van forgalomban, és közel ötezer ATM (bankjegykiadó automata) üzemel. Az ezekkel kapcsolatos visszaélések során évente több száz millió forint nagyságrendű a kárérték. A pénzintézetek is felfigyeltek a problémára és a hírek szerint tervbe vették, hogy 200 ezer forintban maximálnák a napi felvehető összeget a károk enyhítése érdekében.

 

A jellemző veszélyforrások és a megelőzés módjai:

 

·        Ellopják a kártyáját például oly módon, hogy pénzfelvétel után kifigyelik, hová teszi a tulajdonos vagy erőszakkal szerzik meg az automata, illetve pénzintézet  közelében.

 

·        Az automata  bankjegykiadó vagy kártyakiadó nyílásába helyeznek el valamilyen eszközt (fémből vagy röntgenfilmből készült ragasztóval bekent tárgyat), mely a tranzakció során "befogja" a készpénzt vagy kártyát, miközben megjelenik a tolvaj és közvetlen közel állva kifigyeli a PIN-kódot,  majd amikor egyedül marad a segédeszközt kihúzza és megszerzi a pénzt, sőt tudomást szerez a hitelkeret összegéről is. A PIN-kód megszerzésének másik módja, amikor billentyűzet közelébe álcázott kamerát szerelnek fel.

 

·        Elektronikus úton is "ellophatják" a kártyát, amikor lemásolják (klónozzák) annak mágnes csíkján lévő adatokat. Ez történhet az automatába illegálisan beszerelt olvasóegység segítségével vagy olyan kereskedelmi és vendéglátóhelyeken, ahol nem látható a kártyalehúzó egység és a tulajdonos tudta nélkül egy másik berendezésen zajlik a kártya adatainak másolása, rögzítése.

 

A megelőzésben fontos, hogy

 

·        Kártyáját, annak kódját és a személyes okmányait biztonságos, lehetőleg nem egyazon helyen tárolja! Ne engedje kikerülni látóköréből azt a személyt, akinek terminálon keresztül fizet. A fizetésről szóló bizonylatot adott helyen csak egyszer írja alá, ellenőrizve annak tartalmát! Amennyiben azon nem szerepel összeg, ne írja alá, mert ezzel a tranzakció jogosságát ismerné el!

 

·        Az automatánál, pénzfelvétel során figyelje meg, hogy nincs-e a nyílásokban idegen tárgy, bármely szokatlan eszköz! Takarja le egyik kezével a billentyűt, és ha gyanús körülményt észlel, törülje a tranzakciót! A kiadott bizonylatot se hagyja a helyszínen, mert az felhasználható adatot tartalmazhat!

 

·        Érdemes a pénzintézet SMS szolgáltatását igénybe venni, amely azonnal küld értesítést a bankkártya-tranzakciókról.

 

 

·        Amennyiben kártyáját ellopták vagy elveszítette azt, esetleg más probléma merült fel, azonnal hívja fel a  bankot, tiltsa le a számláját vagy a rajta lévő összeget kösse le!

 

Ne feledje: általános szabály, hogy a bankkártya kibocsátó pénzintézetet terheli a bizonyítás, hogy az ügyfél szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegése miatt következett be a kár!          

 

Amennyiben kérdése merülne fel, vagy észrevétele van, megtalál minket feltüntetett elérhetőségeinken. A megismert tanácsokat kérjük, adja át ismerőseinek, hozzátartozóinak, mert azok elősegíthetik biztonságukat.

 

Minden kedves olvasónknak biztonságos és békés Karácsonyt, valamint sikeres és boldog Új évet kívánunk!

 

 

Önkormányzati bérlakások pályázata2009. december 7. 08:57

  I. Pályázati kiírás

Mány Község Önkormányzata pályázatot ír ki

a Mány, Vajda u. 3. szám alatti lakóingatlan bérletére

  1. A bérbeadás jogcíme: Piaci alapú bérlet.

  2. A lakóingatlan címe: 2065 Mány, Vajda u. 3.

  3. A lakóingatlan alapterülete: 89 m2

  4. Szobaszáma: három és fél szoba

  5. Egyéb helyiségek: gépkocsi tároló

  6. Komfortfokozata: összkomfortos

  7. A pályázat közzétételének időpontja: 2009. december 1.

  8. Megtekintésének időpontja: 2009. december 7., 8 óra 30 perc, és 2009. december 11, 8 óra 30 perc

  9. A lakásban a bérlő által elvégzendő, lakhatáshoz szükséges munkálatok:

    festés, meleg burkolatok cseréje, nedvesedés miatti vakolatleválás megszüntetése, visszavakolás.

  10. A lakásra megállapított bérleti díj: 65.148,- Ft

  11. A pályázat elbírálásának szempontjait: Előnyként kell figyelembe venni: ha a bérlő vállalja az ingatlan saját költségén történő felújítását, ha a meghirdetettnél magasabb bérleti díj megfizetését vállalja, rövid határidőn belüli költözés, a kikötöttnél magasabb összegű kaució megfizetésének vállalása.

  12. A pályázat benyújtásának helye: 2065 Mány, Rákóczi u. 67. Polgármesteri Hivatal, Titkárság

  13. A pályázat benyújtásának ideje: 2010.január 15. , 15 órája

  14. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani, amelyre rá kell írni: Bérleti jog pályázat: Mány, Vajda u. 3.

  15. Az eredmény közlésének módja: A pályázati eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést

  16. Az eredmény közlésének időpontja: A pályázat elbírását követő 8 nap

  17. A szerződés megkötésének határideje: A pályázat eredményének kihirdetését követően 15 napon belül kell a nyertes pályázóval a bérleti szerződést megkötni. Ha a nyertes pályázó a szerződést 15 napon belül önhibájából nem köti meg, a soron következő pályázót kell a szerződés megkötésére felhívni. A határidő önhibán kívüli elmulasztása esetén a nyertes pályázó 15 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő. Az igazolási kérelem elfogadása esetén a szerződés megkötésére póthatáridőt kell kitűzni.

  18. A bérlet időtartama: Legfeljebb 5 évre szól. Ha az Önkormányzat intézményeinél megüresedő álláshely csak úgy tölthető be, hogy az Önkormányzat a dolgozónak szolgálati lakást biztosít, a lakásbérlet felmondható.

  19. A kaució kikötésére való utalás: A kaució összege három havi bérleti díj, amely összeget a Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni a pályázat pályázó által történő benyújtásáig. Az kaució összege a nem nyertes pályázók részére visszajár.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. A bérbevételre ajánlatot tevő nevét, lakcímét,

  2. a bérbevétel tervezett időtartamát,

  3. a pályázati költségek, valamint az kaució összegének megfizetésére, illetve vállalására vonatkozó nyilatkozatot,

    A pályázat adminisztratív szabályait a Polgármester határozza meg, amely a pályázattal együtt került meghirdetésre.



II. Pályázati kiírás

Mány Község Önkormányzata pályázatot ír ki

a Mány, Petőfi u. 21. szám alatti lakóingatlan bérletére



  1. A bérbeadás jogcíme: Piaci alapú bérlet.

  2. A lakóingatlan címe: 2065 Mány, Petőfi u. 21.

  3. A lakóingatlan alapterülete: 92

  4. Szobaszáma: Kettő szoba

  5. Komfortfokozata: összkomfortos

  6. A pályázat közzétételének időpontja: 2009. december 1.

  7. Megtekintésének időpontja:

    2009.december 7., 9 óra 30 perc, és 2009. december 11., 9 óra 30 perc

  8. A lakásban a bérlő által elvégzendő, lakhatáshoz szükséges munkálatok:

    Elektromos hálózat felújítása, festés

  9. A lakásra megállapított bérleti díj: 67.344,- Ft

  10. A pályázat elbírálásának szempontjait: Előnyként kell figyelembe venni: ha a bérlő vállalja az ingatlan saját költségén történő felújítását, ha a meghirdetettnél magasabb bérleti díj megfizetését vállalja, rövid határidőn belüli költözés, a kikötöttnél magasabb összegű kaució megfizetésének vállalása.

  11. A pályázat benyújtásának helye: 2065 Mány, Rákóczi u. 67. Polgármesteri Hivatal, Titkárság

  12. A pályázat benyújtásának ideje: 2010. január15. nap 15 órája

  13. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani, amelyre rá kell írni: Bérleti jog pályázat: Mány, Petőfi u. 36.

  14. Az eredmény közlésének módja: A pályázati eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést

  15. Az eredmény közlésének időpontja: A pályázat elbírását követő 8 nap

  16. A szerződés megkötésének határideje: A pályázat eredményének kihirdetését követően 15 napon belül kell a nyertes pályázóval a bérleti szerződést megkötni. Ha a nyertes pályázó a szerződést 15 napon belül önhibájából nem köti meg, a soron következő pályázót kell a szerződés megkötésére felhívni. A határidő önhibán kívüli elmulasztása esetén a nyertes pályázó 15 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő. Az igazolási kérelem elfogadása esetén a szerződés megkötésére póthatáridőt kell kitűzni.

  17. A bérlet időtartama: Legfeljebb 5 évre szól. Ha az Önkormányzat intézményeinél megüresedő álláshely csak úgy tölthető be, hogy az Önkormányzat a dolgozónak szolgálati lakást biztosít, a lakásbérlet felmondható.

  18. A kaució kikötésére való utalás: A kaució összege két havi bérleti díj, amely összeget a Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni a pályázat, pályázó által történő benyújtásáig. Az kaució összege a nem nyertes pályázók részére visszajár.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. A bérbevételre ajánlatot tevő nevét, lakcímét,

  2. a bérbevétel tervezett időtartamát,

  3. a pályázati költségek, valamint az kaució összegének megfizetésére, illetve vállalására vonatkozó nyilatkozatot.

    A pályázat adminisztratív szabályait a Polgármester határozza meg, amely a pályázattal együtt került meghirdetésre.



III. Pályázati kiírás

Mány Község Önkormányzata pályázatot ír ki

a Mány, Zrínyi u. 25/2. szám alatti lakóingatlan bérletére

  1. A bérbeadás jogcíme: Piaci alapú bérlet.

  2. A lakóingatlan címe: 2065 Zrínyi u. 25/2.

  3. A lakóingatlan alapterülete: 58 m2

  4. Szobaszáma: egy és fél szoba

  5. Komfortfokozata: összkomfortos

  1. A pályázat közzétételének időpontja: 2009. december 1.

  2. Megtekintésének időpontja:

    2009.december 7., 10 óra 30 perc, és 2009. december 11., 10 óra 30 perc

  1. A lakásban a bérlő által elvégzendő, lakhatáshoz szükséges munkálatok:

    nedvesedés, penészedés megszüntetése, festés, gáztűzhely bekötése

  2. A lakásra megállapított bérleti díj: 42.456,- Ft

  3. A pályázat elbírálásának szempontjait: Előnyként kell figyelembe venni: ha a bérlő vállalja az ingatlan saját költségén történő felújítását, ha a meghirdetettnél magasabb bérleti díj megfizetését vállalja, rövid határidőn belüli költözés, a kikötöttnél magasabb összegű kaució megfizetésének vállalása.

  4. A pályázat benyújtásának helye: 2065 Mány, Rákóczi u. 67. Polgármesteri Hivatal, Titkárság

  5. A pályázat benyújtásának ideje: 2010.  január 15. 15 órája

  6. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani, amelyre rá kell írni: Bérleti jog pályázat: Mány, Zrínyi u. 25/2.

  7. Az eredmény közlésének módja: A pályázati eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést

  8. Az eredmény közlésének időpontja: A pályázat elbírását követő 8 nap

  9. A szerződés megkötésének határideje: A pályázat eredményének kihirdetését követően 15 napon belül kell a nyertes pályázóval a bérleti szerződést megkötni. Ha a nyertes pályázó a szerződést 15 napon belül önhibájából nem köti meg, a soron következő pályázót kell a szerződés megkötésére felhívni. A határidő önhibán kívüli elmulasztása esetén a nyertes pályázó 15 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő. Az igazolási kérelem elfogadása esetén a szerződés megkötésére póthatáridőt kell kitűzni.

  10. A bérlet időtartama: Legfeljebb 5 évre szól. Ha az Önkormányzat intézményeinél megüresedő álláshely csak úgy tölthető be, hogy az Önkormányzat a dolgozónak szolgálati lakást biztosít, a lakásbérlet felmondható.

  11. Az kaució kikötésére való utalás: A kaució kikötésére való utalás: A kaució összege két havi bérleti díj, amely összeget a Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni a pályázat pályázó által történő benyújtásáig. Az kaució összege a nem nyertes pályázók részére visszajár.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. A bérbevételre ajánlatot tevő nevét, lakcímét,

  2. a bérbevétel tervezett időtartamát,

  3. a pályázati költségek, valamint az kaució összegének megfizetésére, illetve vállalására vonatkozó nyilatkozatot.

    A pályázat adminisztratív szabályait a Polgármester határozza meg, amely a pályázattal együtt került meghirdetésre.

IV. Pályázati kiírás

Mány Község Önkormányzata pályázatot ír ki

a Mány, Kossuth u. 9. szám alatti lakóingatlan bérletére

  1. A bérbeadás jogcíme: Piaci alapú bérlet.

  2. A lakóingatlan címe: 2065 Mány, Kossuth u. 9.

  3. A lakóingatlan alapterülete: 53 m2

  4. Szobaszáma: egy és fél szoba

  5. Egyéb helyiségek: gépkocsi tároló

  6. Komfortfokozata: összkomfortos

  7. A pályázat közzétételének időpontja: 2009. december 1.

  8. Megtekintésének időpontja: 2009. december 7., 10 óra 30 perc, és 2009. december 11., 10 óra 30 perc

  9. A lakásban a bérlő által elvégzendő, lakhatáshoz szükséges munkálatok:

    festés, apróbb javítások, továbbá fűtő-, meleg víz szolgáltató berendezés és tűzhely felszerelés.

  10. A lakásra megállapított bérleti díj: 25.864,- Ft

  11. A pályázat elbírálásának szempontjait: Előnyként kell figyelembe venni: ha a bérlő vállalja az ingatlan saját költségén történő felújítását, ha a meghirdetettnél magasabb bérleti díj megfizetését vállalja, rövid határidőn belüli költözés, a kikötöttnél magasabb összegű kaució megfizetésének vállalása.

  12. A pályázat benyújtásának helye: 2065 Mány, Rákóczi u. 67. Polgármesteri Hivatal, Titkárság

  13. A pályázat benyújtásának ideje: 2010. január 15. délután 15 óra

  14. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani, amelyre rá kell írni: Bérleti jog pályázat: Mány, Kossuth u. 9.

  15. Az eredmény közlésének módja: A pályázati eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést

  16. Az eredmény közlésének időpontja: A pályázat elbírását követő 8 nap

  17. A szerződés megkötésének határideje: A pályázat eredményének kihirdetését követően 15 napon belül kell a nyertes pályázóval a bérleti szerződést megkötni. Ha a nyertes pályázó a szerződést 15 napon belül önhibájából nem köti meg, a soron következő pályázót kell a szerződés megkötésére felhívni. A határidő önhibán kívüli elmulasztása esetén a nyertes pályázó 15 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő. Az igazolási kérelem elfogadása esetén a szerződés megkötésére póthatáridőt kell kitűzni.

  18. A bérlet időtartama: Legfeljebb 5 évre szól. Ha az Önkormányzat intézményeinél megüresedő álláshely csak úgy tölthető be, hogy az Önkormányzat a dolgozónak szolgálati lakást biztosít, a lakásbérlet felmondható.

  19. A kaució kikötésére való utalás: A kaució összege három havi bérleti díj, amely összeget a Polgármesteri Hivatal pénztárába kell befizetni a pályázat pályázó által történő benyújtásáig. Az kaució összege a nem nyertes pályázók részére visszajár.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. A bérbevételre ajánlatot tevő nevét, lakcímét,

  2. a bérbevétel tervezett időtartamát,

  3. a pályázati költségek, valamint az kaució összegének megfizetésére, illetve vállalására vonatkozó nyilatkozatot,

    A pályázat adminisztratív szabályait a Polgármester határozza meg, amely a pályázattal együtt került meghirdetésre.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Ugron Zoltán Gábor

      

 

 

Kemencés Karácsony a Hangistállóban!2009. december 5. 10:38

Ünnepi hangverseny december 12-én 17 órakor.

Szeretettel várjuk kemenceavató karácsonyi koncertünkre!

 

Kattintson a bélyegképre a plakát - rajta a részletes program - megtekintéséhez!

 

 

Meghívó a karácsonyi kézműves délelőttre2009. december 3. 09:52

 

Kedves Gyerekek!

 

2009. december 19.-én, délelőtt 8-12 óra között, Mány Község Önkormányzata és a Hársfadombi Általános Iskola szeretettel meghív benneteket és szüleiteket az általános iskola épületébe, ahol kreatív kézműves foglalkozások keretében, közösen készülődünk a karácsonyra!

 

Gyertek el, jól fogjátok érezni magatokat!

 

 

 

 

Meghívó a Falukarácsonyra és vásárra!2009. december 3. 09:33

 

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a 2009. december 20-án megrendezésre kerülő Falukarácsonyra és kézműves vásárra!

 

A rendezvény 15 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal előtt,

ahonnan Ugron Zoltán polgármester úr köszöntőjét követően,

közösen vonulunk át a Művelődési Házhoz.

A gyermekek Betlehemes előadása után teával, forralt borral,

sütőtökkel és sült krumplival, valamint a kézműves vásár forgatagával szeretnénk ünnepi hangulatot varázsolni a mányi lakosok szívébe.

 

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

 

Kérdőív2009. december 1. 15:14

A kitöltés kb. 7 percet igényel!


A  "Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással" (melynek tagja Mány is) nyertünk egy pályázaton, hulladékhasznosítás, új lerakó építése  tárgyában. A projekttel kapcsolatosan a lakosság és civil szervezetek képviselői számára készült egy kérdőív.

Kérjük, töltse ki a kérdőívet az interneten keresztül a következő címen: www.eselyegyenloseg.eu/tatabanya, hogy ezzel segítse a munkánkat!

 

Asztalitenisz Mikulás Kupa2009. november 30. 10:45

 

 

Sportegyesületünk második alkalommal rendezi meg a

 

Mikulás Kupa elnevezésű

 

Asztalitenisz kupát!

 

A kupa helye: Ady Művelődési Ház

Ideje: 2009. december 13., vasárnap, 10 órától

 

Nevezni lehet: a verseny napján, 9.30-ig!

 

Díjazás: oklevél, győzteseknek kupa.

Kategóriák: férfi- női (14 éves kortól)

 

Ütőt hozz magaddal!!!

 

Mindenkit szeretettel várunk!!

 

 

Új egyházi év kezdődött2009. november 29. 18:09

Advent első vasárnapján, november 29-én új egyházi év kezdődött, s egyben a karácsonyi ünnepkör, a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása.
Az advent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik.
A magyar nyelv Úrjövetnek is nevezi ezt az időt.

 

A Polgármesteri Hivatal előtt egy betlehemet állítottunk fel,
hogy rátekintve a karácsony lelki tartalma is eszünkbe jusson.

 

Az adventről bővebben ITT olvashat.

 

Meghívó a Képviselő Testületi ülésre2009. november 25. 08:25

M E G H Í V Ó !

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2009. november 25-én (szerdán)  délután 1600 órakkor tartja  a képviselő-testület  ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                           /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                     

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

2./ Jóreménység Patika bérleti díj ügye

3./ Döntés a telekadó kedvezmény kérelem ügyében

4./ Tájékoztatás az Önkormányzat háromnegyed-éves gazdálkodásáról

5./ A 2010 évi költségvetési koncepció

6./ A Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás alapító okiratának
     módosítása

7./ A Magyar Államkincstár felhatalmazása beszedési megbízás benyújtására

8./ A Bicske-Mány-Csabdi Víztermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű
     Társaság 2010 évi üzemeltetési költsége és a 2010 év kalkulált vízdíja

9./ A kötelezően ellátandó fogorvosi feladatokra kötendő átmeneti
     megállapodás

10/ A Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás keretében, szociális
      alapszolgáltatási és gyermekjóléti feladatokat ellátó intézményi mikrotársu- 
      lás alapító okiratának 4.sz. módosítása

11./ Önkormányzati bérlakások bérbeadásra történő pályázati kiírása

12./ Körjegyzőség létrehozása

13./ Bejelentések

 

Mány, 2009. november 19.

 

    

                                                                           /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                  polgármester

 

 

 

Védőnői pályázat2009. november 19. 15:43

K i v o n a t


Készült: Mány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 28-án tartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből:


87/2009. (X. 28.) ÖH számú Határozat

Mány község Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Mány község védőnői állásának betöltésére pályázatot ír ki az alábbiak szerint:



Mány község Önkormányzata

pályázatot hirdet

védőnői munkakör betöltésére


Ellátandó feladatok:

Mány község területén közalkalmazotti munkakörben ellátandó területi védőnői feladatok.

 

A munkavégzés helye:

2065 Mány, Rákóczi u. 67.

 

A munkakör betöltésének feltételei:

 

·         egészségügyi főiskolai karon szerzett védőnői oklevél,

·         magyar állampolgárság,

·         büntetlen előélet,

·         cselekvőképesség,

·         felhasználói szintű számítógépes ismeret,


Illetmény és egyéb juttatások megállapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján történik.

 

A pályázathoz csatolni kell:

 

·         a részletes szakmai önéletrajzot,

·         három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

·         az iskolai végzettségeket igazoló okiratok másolatát,

·       a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt  személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.

 

A pályázat benyújtásának határideje:

a KÖZIGÁLLÁS-on való megjelenéstől számított 30 nap.

 

A pályázat elbírálásának határideje:

a benyújtási határidőt követő első Képviselő-testületi ülésen.

 

A munkakör betölthető: 2010. január 1.

 

A munkakör határozatlan időtartamra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.

A pályázatokról Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt. A pályázók az eredményről legkésőbb a pályázat elbírálását követő 8 napon belül írásban tájékoztatást kapnak.

 

A pályázatot zárt borítékban, Ugron Zoltán Gábor polgármester nevére címezve kell benyújtani "Pályázat védőnői munkakörre" jelige feltüntetésével. Cím: 2065 Mány, Rákóczi u. 67.

 

A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Polgármestertől a (22) 350-143-as telefonszámon.


Határidő: azonnal

Felelős: Ugron Zoltán Gábor polgármester



/: Ugron Zoltán Gábor sk :/

polgármester

/: dr. Majoros Ildikó sk :/

jegyző




 

Felhívás településőri feladatok ellátására2009. november 11. 13:26

Felhívás településőri feladatok ellátására

 

Mány Község Önkormányzata az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pályázatán elnyert lehetőség alapján településőri feladatok ellátására keres olyan személyt, aki

-        mányi lakos;

-        jelenleg nincs munkája;

-        betöltötte a 18. életévét;

-        cselekvőképes;

-        büntetlen előéletű;

-        rendelkezik az általános iskola 8. osztályának elvégzését igazoló bizonyítvánnyal;

-        rendelkezik a 26/2008. (XII. 20.) IRM rendeletben meghatározott szakképesítések valamelyikével, vagy vállalja, hogy 3 hónapon belül -- az Önkormányzat támogatásával -- a képesítést megszerzi;

-        egészségileg alkalmas.

A településőr feladatai:

-        A településen tevékenykedő hivatalos és közfeladatot ellátó személyek munkavégzésének támogatása.

-        A különböző hivatalos őrszolgálatokhoz, rendvédelmi szervekhez, hatóságokhoz, kapcsolódó jelző tevékenység, szükség esetén intézkedés kezdeményezése az illetékes hatóságnál.

-        A közvagyon helyben található elemeinek (pl. parkok, emlékművek, középületek, utcabútorok, stb.) védelmében való közreműködés.

-        Az önkormányzati rendeletek betartásának illetve betartatásának a bűnmegelőzési, tűzvédelmi, köztisztasági, településrendészeti célkitűzések megvalósításának hatékony támogatása.

-        A településen tartandó rendezvények esetében közreműködés rendfenntartásban és forgalomirányításban.

-        Természeti csapás, baleset, káreset, műszaki meghibásodás, egyéb veszélyhelyzet során közreműködés az összehangolt segítségnyújtásban, az élet- és vagyonmentésben, a helyreállítási munkálatokban és a rend helyreállításában.

-        Az alkalmazó helyi önkormányzat által -- a helyi közbiztonság javítása érdekében -- meghatározott további feladatok végrehajtása.

A feladatra jelentkezni a Mány Község Polgármesteri Hivatalához benyújtott, a polgármesternek címzett levélben írásban lehet november 16-ig. A levél tartalma kell legyen:

-        Önéletrajz;

-        a végzettségek igazolásainak másolata;

-        motivációs levél, melyben leírja, hogy mi ösztönözte a feladat elvállalására és milyen elképzelései vannak a hatékony munkavégzésre.

 

Mány, 2009.november 11.

 

 

 

/: Ugron Zoltán :/

polgármester

 

 

Vízmérők téli védelme2009. november 4. 20:56

Ezúton szeretnlnk felhívni a tisztelt lakosság figyelmét a vízmérőkkel kapcsolatos őszi teendőkre, és a használaton kívüli házi vízrendszerek téli

víztelenítésére, illetve a fagy okozta károk megelőzésére.

Tájékoztatónkat ITT töltheti le.

 

Képviselő-testületi ülés2009. október 22. 13:40

Mány Község Önkormányzat polgármestere

2009. október 28-án (szerdán)  délután 1600 órára összehívja  a

képviselő-testület  ülését.

 

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános!

                                     

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

2./ Mány Község Önkormányzata 2009 évi költségvetésének módosítása

3./ A 2010 évi belső ellenőrzési terv elfogadása

4./ A Saubermacher-Bicske Kft. Árajánlata a településen keletkező kommunális hulladék gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására 2010 évre

5./ A köztisztviselők részére 2010 évre meghatározandó teljesítménycélok

6./ A védőnői pályázat meghirdetése

7./ A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjban és a Hátrányos Helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való tanulói részvétel kiválasztásához felhatalmazás

8./ Bejelentések 

 

 

Mány, 2009. október 22.

 

     Ugron Zoltán Gábor
        
polgármester

 

 

Régi fényképeket gyűjtünk!2009. október 22. 08:24

Régi fényképeket gyűjtünk!

 

A Sportkör fennállásának 80. évfordulójára készülve

régi fényképeket szeretne kölcsönkérni, hogy azokat felhasználva méltóképpen tudjunk megemlékezni.

 

A fotókat a Polgármesteri Hivatalban kérjük leadni!

Természetesen a képeket visszaadjuk tulajdonosainak.

 

Köszönettel:

 

a MTK Sportkör elnöksége

 

2009.10.26.án, hétfőn nyit a mányi patika!2009. október 20. 17:29

Örömmel értesítjük a tisztelt lakoságot, hogy 2009.10.26. Hétfő 8:30-kor ismét megnyitja kapuit a mányi patika!


 

Nyitvatartás:


Hétfő 8:30- 12:30
Kedd: 12:30- 16:30
Szerda: 8:30- 12:30
Csütörtök: 12:30- 16:30
Péntek: 8:30- 12:30

Szolgáltatások:

Bankkártyás fizetés
Egészségpénztári-kártyás  fizetés

 

Áramszünet lesz!2009. október 18. 21:25

É R T E S Í T É S !


Az E-on tájékoztatása alapján a folyamatos korszerűsítés végrehajtása miatt, a tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése, ezért a község területén az alábbi napokon áramszünet lesz !



2009. október 27-én 7.00 órától -- 17.00 óráig


Szent István u. 1-79-ig és 2-86-ig, Petőfi utca 1-43-ig és 2-46-ig

Kismány dűlő /Szent I. felőli része/ Buhimvölgy

Szennyvíz átemelő


2009. október 29-én 7.00 órától -- 17.00 óráig


Kossuth-köz, Kossuth utca 36-90-ig és 43-117-ig,

Mátyástelep 1-5-ig

Szennyvíz átemelő


2009. október 30-án 7.00 órától -- 17.00 óráig


Kőporbánya, EDRV vízművek, Alsóörsi üdülők,

Alsóörsi sertéstelep

 

Ajánlatkérés síkosságmentesítésre2009. október 16. 13:55

Ajánlat-tételi felhívás!

 

Mány község Önkormányzata meghirdeti a 2009.11.15 - 2010.03.15. téli időszakra a település szilárd útburkolattal ellátott útszakaszainak síkosságmentesítési és a teljes belterületi úthálózat hóeltakarítási munkáit.

 

Az árajánlat elkészítéséhez a további információkat email-ben vagy telefonon (22/350-143) Ugron Zoltán polgármester ad.

 

Ajánlattételi határidő: 2009. 10. 30.

 

A Saubermacher Kft új ügyfélfogadási rendje2009. október 8. 15:28

 

Értesítjük Önöket, hogy a Saubermacher-Bicske Kft. ügyfélfogadási ideje megváltozott.

 

Az új ügyfélfogadási idő minden héten:

hétfő -- szerda -- péntek:       700 - 1600 között.

 

 

A bicskei tűzoltóparancsnok körlevele a tüzelő- és fűtőberendezések használatáról2009. október 1. 16:21

A BICSKEI TŰZOLTÓPARANCSNOK

3/2009. számú

 

K Ö R L E V E L E

 

a tüzelő-és fűtőberendezések használatáról

 

Közeleg a fűtési szezon. A lakosság egy része a gázfűtés helyett visszaállt a hagyományos fűtésre. Az üzembe állított, sok esetben nem megfelelően karbantartott, bizonytalan állapotú berendezések és kémények szakszerűtlen használata tűzveszély forrását képezhetik.

 

Kérem Önöket, hogy az ilyen jellegű tüzek megelőzésével kapcsolatban hívják fel a lakosság figyelmét a következőkre:

 

  1. Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő-és fűtőberendezést szabad használni!
  2. Olyan kéményt ne használjanak, melynek falában éghető anyagú épületszerkezet van beépítve, és amelynek tisztítását a kéményseprők nem végezték el.
  3. A kémény használaton kívüli nyílásait nem éghető anyaggal le kell zárni, hogy ott szikra ki ne pattanhasson.
  4. A füstcsövet másfél méterenként fémbilinccsel a falhoz kell rögzíteni és a kéménnyílásba hézagmentesen, szorosan csatlakoztatni!
  5. A gázzal és éghető folyadékkal üzemeltetett tüzelő-és fűtőberendezés, készülék működtetése alatt megfelelő felügyeletről kell gondoskodni.
  6. Hétvégi házakban, üdülőkben az üzemelő tüzelő-fűtőberendezést ne hagyják felügyelet nélkül. (Különösen ügyeljenek az elterjedt, ún. Siesta típusú PB-palackos fűtőberendezés felügyeletére, mert számtalan esetben okozott tüzet!)
  7. A szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén, pellet, szalma stb.) üzemelő tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő, (pl. papír, aprófa, stb.) vagy engedélyezett begyújtó anyaggal szabad begyújtani és üzemeltetni. Éghető folyadékkal (benzin, gázolaj, hígító) ne kíséreljék meg a begyújtást!
  8. A tüzelő- és a fűtőberendezés, a füstcső, valamint a környezetében levő éghető anyag között olyan távolságot kell megtartani (javasolt minimum 60 cm), vagy olyan hőszigetelést kell alkalmazni, hogy legfeljebb 60°C legyen az éghető anyag felületén mért legmagasabb hőmérséklet a berendezés legnagyobb hőterheléssel járó üzemeltetése mellett. (Üzemelő elektromos hősugárzót letakarni minden esetben TILOS!)
  9. A gyártó, vagy forgalmazó a fogyasztók részére köteles meghatározni a tüzelő-, a fűtő- és a hozzá csatlakozó hőhasznosító berendezés használatára és karbantartására vonatkozó tűzvédelmi követelményeket, valamint a berendezéstől megtartandó távolságokat. Az üzemeltető, vagy a berendezés kezelésével megbízott köteles a használati, kezelési utasításban foglaltakat megtartani, a berendezést annak megfelelően üzemeltetni.
  10. A fokozottan tűz- és robbanásveszélyes (pl. PB-palack, különböző spray-k) illetve tűz-és robbanásveszélyes anyagot (benzin, lakk, hígító, stb.) valamint az éghető folyadékot (gázolaj, festékek, stb.) a központi fűtőberendezés vezetékétől és fűtőtestétől (radiátortól) 1 méter távolságon belül nem szabad elhelyezni.
  11. Éghető padozatú vagy padlóburkolatú helyiségben a szilárd tüzelésű kályha ajtaja elé olyan nem éghető anyagú parázsfelfogót kell elhelyezni, amely biztosítja, hogy a kihulló, vagy kipattanó parázs, vagy szikra ne juthasson az éghető padozatra.
  12. Ha tűzveszélyes helyiségben a tüzelőberendezés 5 méteres körzetében a tevékenység során éghető hulladék keletkezik (faforgács, papírhulladék, stb) vagy ott előfordulhat, a szilárd tüzelőanyaggal üzemelő tüzelőberendezés alá, annak függőleges vetületét legalább 30 cm-rel meghaladó, vízzel telt tálcát kell elhelyezni.
  13.  Salakot és hamut csak teljesen lehűtött állapotban, erre a célra szolgáló nem éghető anyagú edénybe (ajánlott pl. egy fémvödör) a kijelölt salaktárolóba, illetőleg a kijelölt egyéb helyre szabad kiönteni. Soha ne öntsék a többi háztartási hulladék közé!
  14. Az alkalmazott gázfogyasztók (konvektor, kazán, bojler, stb.) műszaki állapotát és tömítettségét a gépkönyvben megjelölt időközönként, de legalább ötévente szakemberrel ellenőriztessék!

A tűzvédelem közös ügyünk, Ön is tegyen érdekében!

                                                                                Györök Ferenc tű. alez.

                                                                                 tűzoltóparancsnok

 

Német Kisebbségi Önkormányzat ösztöndíjpályázata2009. október 1. 16:15
7/2009. ( IX. 09.) Német ÖH számú határozat


Mány község Német Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete úgy határoz, hogy a 7/1996. /VII. 18./, 4/1998. /III.12/, 7/2003. (IV.15.) 20/2004. (XII.14) és 21/2004 (XII.14) Német ÖH sz. Határozatok hatályon kívül helyezi, és az alábbi ösztöndíjakat alapítja meg:


1.)

a) Az általános iskolások 8. év végi bizonyítványa mellé szerzett alapfokú
A + B = C típusú nyelvvizsga bizonyítványára 5.000,-Ft

b) középfokú A + B = C típusú nyelvvizsga bizonyítványára 10.000,-Ft

c) felsőfokú A + B = C típusú nyelvvizsga bizonyítványára 20.000,-Ft


összegű ösztöndíjat állapít meg legfeljebb 20. életév betöltéséig abban az esetben, ha a pályázó nyelvvizsga bizonyítványát nyelvvizsga bizottság előtt szerzi meg.

Csak A vagy B típusú nyelvvizsga teljesítése esetén az ösztöndíj felét kell megállapítani.


2.)

Német nemzetiségi gimnáziumba járó diákok részére havi 5.000,-Ft összegű ösztöndíj.


Feltétel: - német nyelvből a 3,0-as eredmény elérése, melyet félévenként a

bizonyítvány bemutatásával kell igazolni.

- a bizonyítvány mellékleteként be kell nyújtani az iskola által
kiadott igazolást, miszerint az iskolában német nemzetiségi
tanrend szerint folyik az oktatás.


3.) A felsőoktatásban (egyetem, főiskola) német szakon, illetve a sváb hagyományok ápolásához szorosan kapcsolódó szakirányon (néprajz, zeneművészet, táncművészet) tanulók részére havi 5.000,-Ft ösztöndíj.


 

Feltétel: - az ösztöndíj 10 hónapra jár, melyet két részletben kell kifizetni az
arra pályázónak.


Jogosult: - az aki igazolja, hogy elérte a 3,0-ás tanulmányi eredményt.


Határidő: folyamatos

 


 

 



 

Pályázati Felhívás Bursa Hungarica ösztöndíjra - B típus2009. október 1. 16:12

F e l h í v á s


Mány község Önkormányzat képviselő-testülete a 75/2009 (IX.23.) ÖH számú határozata alapján kiírja a 2010. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.


A pályázat célja: a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújtott rendszeres anyagi támogatás.


"B" típusú ösztöndíj pályázat


A pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 30.


Az ösztöndíj időtartama: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.

Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2010/2011.tanév első féléve, keresztféléves képzés esetén a 2010/2011. tanév második féléve.


A "B" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű ( a 2009/2010. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizett) fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2010/2011-es tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében nappali tagozatos, felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2010/2011. tanév első félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.


Az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a

- rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói.

- a középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők


Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.


A pályázók a következő személyi és egyéb adataikat köteles a pályázatban megadni:

név, oktatási azonosítószám, állandó lakcím, tartózkodási cím, telefonszám, anyja születési (leánykori neve) születési helye és ideje, középiskolájának neve és címe, az érettségi éve, az(ok)felsőoktatási intézmény(ek), kar(ok), szak(ok), ahol a pályázó felsőoktatási tanulmányokat kíván folytatni.

A pályázó az intézmények, karok és szakok/szakpárok teljes nevét a 2009. évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató alapján köteles megadni.


A pályázó szociális rászorultságának igazolására köteles megadni a pályázó és a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelmének forint összegét.


A pályázat eredménye nyilvános; a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához.

A elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít ugyanúgy, mint az intézmények által szociális és tanulmányi ösztöndíjak.

- 2 -


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételi vizsgája eredményéről az Országos Felsőoktatási Információs Központ az OKM Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetőleg a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson

A pályázó a felvételi értesítő másolatának megküldésével köteles írásban 2009. szeptember 1-ig az OKM Támogatáskezelő részére bejelenteni, hogy a 2010/2011. tanévben melyik felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. A pályázó köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a 2010-es felvételi évet megelőzően nyert-e felvételt felsőoktatási intézménybe. Az a pályázó, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható.


Amennyiben a "B" típusú pályázat során támogatásban részesülő ösztöndíjas a támogatás időtartama alatt sikeresen pályázik "A" típusú ösztöndíjra, a "B" típusú ösztöndíját automatikusan elveszti.


A pályázó köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul ( de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási intézményt, és az OKM Támogatáskezelőt.

Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:

  • tanulmányi státuszának módosulása ( munkarend, finanszírozási forma)

  • tanulmányok halasztása

  • tanulmányok helyének megváltoztatása ( más felsőoktatási intézménnyel kerül jogviszonyba)

  • személyes adatainak változásai


Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható. Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárást követően, legkésőbb június 30-ig, illetve január 31-ig ki nem fizetett ösztöndíjra már nem tarthat igényt.


Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.


Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.


A pályázat benyújtása a települési önkormányzat által a pályázók rendelkezésére bocsátott űrlapon történik, melyet a polgármesteri hivatalban, munkaidőben vehetnek át a pályázók.


A pályázatok elbírálásának határideje: 2009. november 23.


A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.


A részletes pályázati kiírás megtalálható a www.bursa.hu web oldalon.


Mány, 2009. szeptember 30.

 

Pályázati Felhívás Bursa Hungarica ösztöndíjra - A típus2009. október 1. 16:11

F e l h í v á s


Mány község Önkormányzat képviselő-testülete a 75/2009 (IX.23.) ÖH számú határozata alapján az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve kiírja a 2009/2010 tanév második és a 2010/2011 tanév első félévére vonatkozó Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatot.


A pályázat célja: a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló hallgatói számára nyújtott rendszeres anyagi támogatás.


"A" típusú ösztöndíj pályázat



A pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 30.


Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév ( a 2009/2010. tanév második és a 2010/2011. tanév első félévére).


Az "A" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.


Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa Hungarica támogatásban a

- a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói.

- a középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulók

- a doktori (Ph.) képzésben résztvevők nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek

- a külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók


A pályázók a következő személyi és egyéb adataikat köteles a pályázatban megadni:

név, oktatási azonosítószám, állandó lakcím, tartózkodási cím, telefonszám, anyja születési (leánykori neve) születési helye és ideje, felsőoktatási intézmény, kar, szak/szakpár megnevezése.

A pályázó az intézmény, kar és szak/szakpár teljes nevét a 2009. évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató alapján köteles megadni.


A pályázó szociális rászorultságának igazolására köteles megadni a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelmének hivatalosan igazolt forint összegét.


A pályázat kötelező melléklete: Jogviszony-igazolás arról, hogy a pályázó államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.


A pályázat eredménye nyilvános; a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére -- kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából -- átadja illetőleg a pályázati forduló lezárultáig maga kezelje.

A elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít ugyanúgy, mint az intézmények által szociális és tanulmányi ösztöndíjak.

- 2 -


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról az OKM Támogatáskezelőnek, illetve a támogató önkormányzatoknak tájékoztatást nyújtson.


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához.


A pályázó köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul ( de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni az OKM Támogatáskezelőt.

Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi esetekben:

  • tanulmányi státuszának módosulása ( munkarend, finanszírozási forma)

  • tanulmányok halasztása

  • tanulmányok helyének megváltoztatása ( más felsőoktatási intézménnyel kerül jogviszonyba)

  • személyes adatainak változásai


Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható. Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárást követően, legkésőbb június 30-ig, illetve január 31-ig ki nem fizetett ösztöndíjra már nem tarthat igényt.


Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.


Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.


A pályázat benyújtása a települési önkormányzat által a pályázók rendelkezésére bocsátott űrlapon történik, melyet a polgármesteri hivatalban, munkaidőben vehetnek át a pályázók.


A pályázatok elbírálásának határideje: 2009. november 23.


A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.



A részletes pályázati kiírás megtalálható a www.bursa.hu web oladalon.


Mány, 2009. szeptember 30.

 

Önkormányzati bérlakások pályázati úton!2009. október 1. 12:39

Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló Vajda u. 3., Petőfi u. 21., Kossuth u. 9/2., valamint Zrínyi u. 25/2. szám alatti lakóingatlanokat piaci alapú lakásbérlet céljára kijelöli.

 

Az ingatlanokat pályázatok útján hirdetjük meg.

A pályázati kiírások és az elbírálási szempontok az alábbi linkeken olvashatók:

 

Vajda u. 3. pályázata

Petőfi u. 21. pályázata

Kossuth u. 9/2. pályázata

Zrínyi u. 25/2. pályázata

 Az elbírálás eljárási rendje 

 

Beadási határidő: október 15.

 

Az utánpótlás tánccsoport próbái2009. szeptember 29. 08:50

Figyelem!

Az utánpótlás tánccsoport próbáit
csütörtökönként 18 órától a Műv. házban tartjuk.

Mindenkit szeretettel várunk.

Még lehet csatlakozni!

Fuchs Orsolya és Molnár Péter

 


 

Meghívó az 1948/49-es szabadságharcban részt vett mányi nemzetőrők és honvédek emlékére állítandó emlékmű alapkő letételére2009. szeptember 27. 11:16

M E G H Í V Ó

 

Tisztelettel meghívjuk Önt és családját

2009. OKTÓBER 4. (vasárnap)

15:00 KEZDETTEL

a Rákóczi út - Táncsics utca kereszteződéséhez,

az

1848 /49-ES SZABADSÁGHARCBAN RÉSZT VETT MÁNYI

NEMZETŐRÖK ÉS HONVÉDEK EMLÉKÉRE ÁLLÍTANDÓ EMLÉKMŰ

ALAPKŐ LETÉTELÉRE.

 

Program:

 

NEMZETI HIMNUSZ

KÖSZÖNTŐT MOND: Ugron Zoltán polgármester

Petőfi Sándor versét Kovács Gitta szavalja el

BESZÉDET MOND: dr. Bodó Márton történész

KOSSUTH NÓTÁK éneklése,

közben DÍSZLÖVÉS 48-AS ÁGYÚVAL

(Kovács Sámuel Tüzércsapat - Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzérek)

ÖKUMENIKUS IMA ÉS ÁLDÁS

KOSSUTH NÓTÁK éneklése

 

A megemlékezés szervezői:

Mány Község Önkormányzata

Mányi Közösségért Egyesület

vitéz Sz. Kovács Ferenc a Történelmi Vitézi Rend központi székkapitánya, magyarországi széktartó

 

Jótékonysági hangverseny az épülő pátyi katolikus hangverseny javára2009. szeptember 23. 18:38
2009. szeptember 25.-én mindenkit szeretettel várnak a Zsámbéki Barokk Plébániatemplomban, ahol este 7órai kezdettel az épülő pátyi katolikus javára gyűjtenek. A részletes meghívót ITT tekinthetik meg.

 

Képviselő-testületi ülés2009. szeptember 18. 07:51

M E G H Í V Ó !

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2009. szeptember 23-án (szerdán)  délután 1600 órakor összehívja  a  képviselő-testület  ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                           /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                     

Napirendi javaslat:

1./ Mányi helyi építési szabályzat

2./ Hársfadombi Általános Iskola SZMSZ módosítása

3./ Kalmár Zsuzsanna szolgálati lakás kérelme

4./ Varga-Tours Kft-vel kötött vállalkozási szerződés

5./ Bursa Hungarica Öszöndíjhoz csatlakozás

6./Honvédelmi igazgatás feladatát ellátó társulás Társulási megállapodásának  módosítása

7./ Szarvas István Mány, Mtelep 23. telekvásárlási kérelme

8./ FiberNet Kft kérelme

9./ Vagyonrendelet

10./ 2009 évi költségvetési beszámoló

11./ Családi esemény lebonyolításáról és szolgáltatási díjáról szóló rendelet

12./ Döntés a gyermekek alternatív napközbeni ellátásáról

13./ Mány Vajda J. u. 3, Petőfi u. 21, Zrínyi u. 25/1 és 25/2, Kossuth u. 9. szám alatti lakások piaci alapon történő bérbeadására történő kijelölés és a pályázati kiírások tartalmának jóváhagyása

14./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

15./ Bejelentések 

 

Mány, 2009. szeptember 17.

 

                                                                           /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                  polgármester

 

 

 

Tájékoztatás, kérdések és válaszok az új influenzáról2009. szeptember 9. 08:20

Kedves Szülő!

Az ősz nemcsak az iskola, hanem az influenzaszezon kezdetét is jelenti hazánkban. Mint bizonyára tudja, az influenza könnyen terjedhet emberről emberre. Mindazonáltal lépéseket teszünk azért, hogy csökkentsük az influenza terjedését a mi iskolánkban. Szeretnénk a normál működést biztosítani az influenza szezon idején is. Ehhez azonban az Ön segítségre is szükségünk van.

Szorosan együttműködünk az ÁNTSZ kistérségi intézetével, akik figyelik az influenza járványügyi helyzetét, és ennek alapján megpróbáljuk a legjobb lépéseket megtervezni az iskolánk folyamatos működésének fenntartása érdekében.

Amennyiben az influenza járványügyi helyzete komolyabbra fordul, úgy elképzelhető, hogy olyan további lépéseket teszünk a terjedés megakadályozása érdekében, mint például:

  • a diákok és a személyzet iskolába érkezésekor figyeljük, hogy van-e olyan személy, akinél az influenza tünetei észlelhetők;
  • kérjük, hogy a beteg diákok a tünetek kezdetétől számított legalább 7 napig maradjanak otthon;
  • az emberek közötti fizikai távolság növelésével (pl. a padok széthúzása) és az osztálykirándulások, egyéb rendezvények elhalasztásával is gátoljuk a vírus terjedését járvány idején,
  • a beteg diákokat az iskolából hazaküldjük a közösség többi tagjának egészsége érdekében. Erről minden esetben értesítjük Önöket.

A következő dolgokban kérjük az Ön segítségét.

  • Tanítsa gyermekét arra, hogy gyakran mosson kezet szappannal vagy alkohol alapú kéztisztító készítménnyel. Jó példát tud mutatni azzal, ha maga is ezt teszi.
  • Tanítsa meg gyermekének, hogy ne ossza meg társaival az ételét, italát, mosatlan evőeszközeit. Szoktassa arra, hogy zsebkendővel takarja el a száját köhögéskor vagy tüsszentéskor. Ha nincs zsebkendője, akkor köhögéskor vagy tüsszentéskor használja a könyökhajlatát, karját, vagy ruhaujját.
  • Ismerje fel az influenza jeleit és tüneteit. Az influenza tünetei a láz (38 °C vagy magasabb testhőmérséklet), köhögés, torokfájás, orrfolyás vagy orrdugulás, izom vagy izületi fájdalom, fejfájás, nagyfokú fáradtságérzés. Esetenként előfordulhat hányás és hasmenés is.
  • Ne küldje a beteg gyermeket iskolába. Minden, az iskolában betegnek talált gyermeket haza kell küldenünk. Ilyenkor értesítjük Önt, hogy jöjjön a gyermekért.
  • Tartsa a beteg gyereket otthon még legalább 24 órával a gyógyulás után, illetve azután, hogy lázcsillapító szerek nélkül sincs már láza. A lázas gyermek otthontartása csökkentheti azok számát, akik elkaphatják tőle a fertőzést.

 

Bővebb információkat talál a www.eum.hu, www.antsz.hu, www.oek.hu honlapokon, de hívhatja a 06-80-204-217 zöld számot is az influenzával kapcsolatos legfrissebb információkért. Az iskola által tervezett és bevezetésre kerülő intézkedésekről bővebben olvashat a iskola/egészségügyi intézmény honlapján vagy kérjük hívja a fentebb olvasható telefonszámot. Jelezni fogunk Önnek bármely, az iskolánknak az influenza terjedése ellen tett intézkedéseiben történő változást.

 

 

Kérdések és válaszok az új influenzáról

és a megelőzésről oktatási intézmények számára,

a 2009-2010-es tanévre

 

ú         Kell-e számítani az új influenza felbukkanására az iskolánkban?

Az iskoláskorú gyermekek gyakran kapnak el légúti fertőzéseket, és az iskolák -- mint zárt közösségek -- elősegíthetik az influenza gyors terjedését, ahol a gyerekek könnyen terjeszthetik a fertőzést egymás között, s ezt átadhatják a felnőtteknek is. Az eddigi nemzetközi tapasztalatok szerint az új influenzavírus által okozott legtöbb megbetegedést az 5-24 éves korosztályból jelentették.

ú         Hogyan tájékozódhatnak az iskolák és a fenntartóik arról, hogy mikor milyen intézkedések javasoltak?

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK), szorosan együttműködve az ÁNTSZ területi intézeteivel és a háziorvosokkal, figyelemmel kíséri az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók heti számát, és követi a súlyos lefolyású megbetegedések előfordulását. Követik továbbá a megbetegedések földrajzi előfordulásának alakulását, a laboratóriumba beküldött mintákból kimutatott influenzavírusok jellemzőit is. A területi és országos adatokat hetente elemzik, és összehasonlítják a korábbi influenzaszezonokban regisztrált adatokkal, így értékelik az aktuális járványügyi helyzetet. Az OEK és a Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi szakembereinek javaslatai és a meghozott járványügyi intézkedések az aktuális járványügyi helyzeten, a megbetegedések súlyosságán és a lehetséges társadalmi következmények mérlegelésén alapulnak.

Az influenza földrajzi terjedésétől függően az influenza járványügyi helyzete és hatása helyi szinten különbözhet attól, amit az ország más részein tapasztalnak, ezért az adott időben javasolt intézkedések is különbözhetnek területenként.

Az aktuális járványügyi helyzetről bővebb információkat a www.oek.hu és a www.antsz.hu weboldalon találhatnak.

ú         Melyek az új típusú influenza tünetei?

A megbetegedés általában a normál szezonális influenza jellegzetes tüneteivel jár, és szövődmény nélkül, magától gyógyul. Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei: láz, köhögés, torokfájás, orrdugulás, orrfolyás, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság, hidegrázás. Esetenként gyomor-bélrendszeri tünetek is előfordulhatnak, pl. hasmenés, hányinger, hányás.

ú         Mennyi a betegség lappangási ideje?

A betegség lappangási ideje általában 1-4 nap, de maximum 7 nap.

ú         Mi a teendő, ha a fenti tüneteket észleli magán valaki?

Ha a fenti tünetek jelentkeznek, akkor a legfontosabb teendő, hogy a beteg maradjon otthon. Amennyiben a beteg kockázati csoportba tartozik, hirtelen rosszabbodni kezd az állapota, vagy szövődmények lépnek fel (pl. néhány napos láztalanság után újból jelentkező, vagy hosszan, 3-4 napon túl elhúzódó láz, fülfájás, nehézlégzés), akkor vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával vagy a gyermekorvossal, hiszen az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról.

ú         Kik azok a diákok és a tanárok közül, akik az influenza súlyos szövődményeit tekintve fokozott kockázati csoportba tartoznak?

Bárki elkaphatja az influenzát (az egyébként egészséges személyek is), és szövődmények is előfordulhatnak bármely korosztályban. A szövődmények szempontjából azonban a leginkább veszélyeztetettek a várandós kismamák, és kortól függetlenül mindazok, akik krónikus alapbetegségben szenvednek (pl. a tüdőbetegség -- beleértve az asztmát is -- a nagyfokú elhízás, főleg ha cukorbetegséggel társul, a szívbetegség stb.).

ú         Hogyan lehet megelőzni a megfertőződést, illetve a fertőzés terjedését?

A fertőződés esélye csökkenthető, ha kerülik a szoros érintkezéseket, és betartják az általános személyi higiénés szabályokat - különös tekintettel a kézhigiénére, a köhögés-tüsszentés etikettre -, továbbá erre a gyermekeket is megtanítják.

ú         Mit tehetnek a családok, a diákok és az iskolai dolgozók az influenza megelőzése érdekében?

  • Köhögéskor vagy tüsszentéskor tartson zsebkendőt a szája és az orra elé (ha épp nincs kéznél, akkor is inkább a könyökhajlatába, és ne a tenyerébe köhögjön/tüsszentsen). Ezzel megelőzhető, hogy mások elkapják a fertőzést. Javasolt az eldobható papírzsebkendő használata.
  • Használat után a zsebkendőt dobja a szemétgyűjtőbe, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az eldobásig lehetőség szerint tartsa egy zárható tasakban.
  • Gyakran mosson kezet meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatja, hogy a kezéről a szabad szemmel nem látható kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan pedig mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Az alkohol-bázisú kézfertőtlenítők is hatékonyak. Ne érintse a szemét, orrát vagy száját a piszkos kezével.
  • Influenzajárvány idején kerülje az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi), amelyek szintén növelik a megfertőződés kockázatát.
  • Lehetőség szerint kerülje a betegekkel való kontaktust.
  • Rendszeresen tisztítsa meg a gyakran használt tárgyakat, a sok ember által megérintett felületeket (pl. asztal, számítógép billentyűzete stb.).
  • Zárt terekben gondoskodjon a gyakori alapos szellőztetésről.
  • Amennyiben az influenza tüneteit észleli magán, maradjon otthon és tartson távolságot másoktól, ezzel is védve őket a megfertőződéstől.
  • Amennyiben influenzaszerű tünetei vannak, használjon eldobható szájmaszkot olyankor, amikor feltétlenül szükséges a lakását elhagynia, vagy másokkal közeli kontaktusba kerül, esetleg betegvizsgálatra várakozik. Ezzel megelőzheti mások megfertőzését.
  • Járvány esetén lehetőség szerint kerülje a zsúfolt helyeket, különösen a zsúfolt, zárt helyiségeket, a liftek használatát. Ha módja van rá, tartson nagyobb -- minimum 1 méter -- távolságot más személyektől.

ú         Melyek a megfelelő kézhigiéné alapvető szabályai?

A kézmosás meleg vízzel és szappannal történjék, és legalább 20 másodpercig tartson. Azok az alkohol tartalmú kézfertőtlenítők, amelyek legalább 60%-os alkoholtartalmúak, szintén hatásosak.

ú         Hogyan védekezhetnek az influenza ellen azok a várandós kismamák, akik oktatási intézményben dolgoznak?

Azokra a várandós nőkre, akik oktatási intézményben dolgoznak, ugyanazok az iránymutatások vonatkoznak, mint másokra, beleértve a megelőző intézkedéseket, és azt is, hogy maradjanak otthon, amennyiben influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon. Ugyanakkor a kismamák fokozott kockázatnak vannak kitéve az influenza szövődményeit tekintve, ezért influenzaszerű tünetek esetén javasoljuk, hogy haladéktalanul forduljanak orvoshoz, és mielőbb kezdjék el a vírusszaporodást gátló gyógyszeres kezelést.

ú         Milyen lázcsillapítókat javasolt adni a beteg gyermeknek, és hogyan kell ezeket adagolni?

Többféle lázcsillapító gyógyszer kapható vény nélkül a gyógyszertárakban, különféle hatóanyag-tartalommal. Ezek a gyógyszerek egyrészt lázcsillapító, másrészt fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek. A szalicilát tartalmú készítmények alkalmazása nem javasolt influenzás gyermekeknek azért, mert egy ritka, de súlyos szövődményt okozhatnak. A gyógyszer kiválasztásakor az ismert gyógyszerallergiára is figyelemmel kell lenni. Nem gyógyszeres módja is van a lázcsillapításnak, pl. a hűtőfürdő. Javasolt a lázmérést a lázcsillapító gyógyszer adásának befejezését követően még legalább 24 óráig rendszeresen elvégezni.

ú         Életben marad-e a vírus a különböző tárgyak felületén, pl. a számítógép billentyűzetén?

Igen, és az influenzavírus képes terjedni oly módon is, hogy valaki a kezével továbbítja a különböző tárgyak megfogásával az odatapadt váladékcseppekben található vírust a saját nyálkahártyájára (szemébe, szájába, orrába). A szokásos módszerrel végzett gyakori takarítás elegendő a felületek és tárgyak tisztán tartására, külön fertőtlenítésre nincs szükség.

ú         Mennyi ideig kell a beteg diákoknak vagy iskolai dolgozóknak otthon maradniuk?

A jelenlegi helyzetben a javaslat az, hogy az influenzaszerű tünetekkel megbetegedett gyermek, vagy dolgozó maradjon otthon egészen a lázas állapot megszűnését, illetve a lázcsillapítók szedését követő 24 óra elteltéig. Ha a betegség lefolyása súlyosabb, akkor javasolt a legalább 7 napig tartó otthontartózkodás. Kórházi kezelés esetén a lábadozás hosszabb időt vesz igénybe, és a kockázati csoportokba tartozóknál is érdemes legalább egy hétig otthon maradni.

ú         Otthon kell-e maradniuk a beteg gyerek szüleinek is?

Nem feltétlenül, hacsak nem kicsi még a gyermek, vagy a tünetei olyan súlyosak, hogy az orvos ezt tanácsolja. A szülőknek azonban javasoljuk, hogy fokozottan figyeljenek a saját és a testvérek, vagy egyéb családtagok egészségi állapotára, és influenzaszerű tünetek észlelésekor maradjanak ők is otthon a teljes gyógyulásig.

 

Ha szüret, akkor mustgáz!2009. szeptember 8. 17:42

Ha szüret akkor mustárgáz!

Praktikus tanácsokkal szolgálunk a mérgezés megelőzésére, de az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.

A mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Gyakori a természetben, a levegő állandó alkotóeleme. Cukortartalmú növények, gyümölcsök erjedése (pl. amikor "forr" a must) során keletkezik. A cukor elbomlik, és lesz belőle etil-alkohol és szén-dioxid vagy más néven mustgáz.

Ez egy enyhén savanykás ízű gáz, nem keverendő össze a szén-monoxiddal. Körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, tehát a mélyebb területeken, például pincékben összegyűlik, a levegőt kiszorítja és ezáltal oxigén-hiányos állapotot teremt. Ha valaki ilyen helyen tartózkodik, akár életét is vesztheti.

Azonban a szén-dioxidnak nem az az egyetlen hatása, hogy kiszorítja az oxigént a zárt helyiségből, és az oxigénhiány miatt áll be a halál, hanem azáltal, hogy egy toxikus vegyület, megfelelő koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. Hat a központi idegrendszerre, aminek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Vagyis hiába tudna az ember fizikailag menekülni a szellemi funkciók zavara miatt nem lesz képes elhagyni a pincét, mert nem érzékeli, hogy mi történik vele. Ezért tapasztalható, hogy az újbor forrásának időszakában gyakran lesznek rosszul emberek a pincékben.

Megelőzés

Magyarországon évente 40-50-szer riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. A riasztások körülbelül felénél viszont már nem tudnak segíteni, mert nagyon gyorsan létrejön a mérgezés, az eszméletvesztés és a haláleset. Megfelelő szellőzés kialakításával, valamint a hordók nagy térben történő elhelyezésével elkerülhető, hogy felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. A nagy borászati üzemekben ritka az ilyen jellegű baleset, mivel biztonsági berendezésekkel is fel vannak szerelve. Ugyanakkor egyszerűen meg is előzhető a baj, könnyen ellenőrizhető, hogy a helyiségben van-e mustgáz. Például gázérzékelővel, vagy egy meggyújtott gyertya is megteszi.

A meggyújtott gyertyát térdmagasságban tartva (vagy pálcára szerelve) kell lemenni a pincébe és leérve térdmagasságban elhelyezni. Ha a gyertya lángja menet közben vagy a pincében elhelyezve kialszik, akkor nagy valószínűséggel mustgáz van a helyiségben. Ilyenkor haladéktalanul a vissza kell fordulni, illetve el kell hagyni a helyiséget.

Ha baj van

Gyakori probléma, hogy megfelelő védelem nélkül próbálnak a segítségére sietni az összeesett, elájult embereknek. Bemennek a pincébe, fölé hajolnak, próbálják élesztgetni, és közben ők is belélegzik a veszélyes gázt. Így a segítők is könnyen bajba kerülhetnek, ezért senki ne próbáljon egyedül ájult ember segítségére sietni, mert nagyon könnyen ő is rosszul lehet. Minél hamarabb riassza viszont a tűzoltókat a 105-ös segélyhívó számon, mivel a mustgázmérgezést szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni.

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

Meghívó Életfa2009. szeptember 6. 19:13

Szeptember 12.-én, 15:00 órai kezdettel Pátyon, a Polgármesteri Hivatal előtti téren, a Zsámbéki-medence települései együtt ünneplik az ÉLETFA Kárpát-medence összefogás által meghirdetett egységet.

Részletes meghívó ITT látható, bővebb tájékoztató ITT olvasható.

 

 

A Tátrai Vilmos Kamarazenekar főpróba koncertje a Hangistállóban 2009.09.26. 18:002009. szeptember 4. 08:30
A koncertmesterek kamarazenekara főpróbaként -a MÜPA-ban szeptember.30-án tartandó bemutatkozó koncert előtt -Nagyegyházán a Hangistállóban is eljátsza 2009.09.26.18.00 órai kezdettel a hangverseny anyagát.
 
Műsoron : Vivaldi: A négy évszak és Philip Glass művei.
A főpróba koncertre minden érdeklődőt szerettel hívunk és várunk

A belépőjegy :2000 Ft / fő,
diákoknak és nyugdíjasoknak : 500 Ft / fő
14 éven aluli gyermekeknek a belépés ingyenes, csak szülői felügyelet mellett !

A jegy árában a vacsora is benne foglaltatik !

A Juhász pincészet borai, zámolyi sör !
 

 

Tájékoztató a zeneoktatásról2009. szeptember 3. 21:45

A mányi zeneoktatásról ITT olvashatnak tájékoztatást.

 

Újra Alpha Zsámbékon!2009. augusztus 27. 21:46

ALPHA KURZUS

 

Mi az élet értelme? Mi történik a halál után?
Mit kezdjünk a szenvedéssel? Aktuális-e ma Jézus tanítása?

 

Újabb Alpha kurzust hirdetünk Zsámbékon azoknak, akiket érdekel, hogy valójában mit jelent a kereszténység illetve a keresztény hitet megismerni vágyó érdeklődők, hitben kezdők számára.


Szeretnénk meghívni, hogy csatlakozz hozzánk
az Alpha kurzuson, amely tíz héten át, heti egy alkalommal, szerdánként kerül megrendezésre. A kurzus estéi egy vacsorával kezdődnek, majd közösen meghallgatunk egy előadást, végül kiscsoportos megbeszélésre lesz lehetőség.

Az Alpha betű, a görög abc kezdőbetűje jelzi, hogy ez semmiféle alaptudást, alapismeretet nem feltételez és nem is igényel. Itt szabadon felteheted minden (bármilyen!) kérdésedet!

Mindenkit szeretettel várunk! Gyere! A részvétel ingyenes!
2009. szeptember 16-tól szerdánként este 1/2 8 órakor
találkozzunk a Premontrei Keresztelő Szent János Iskolában (Zsámbék, Zichy tér 2.)!


Andirkó Rita és Dénes
0670/2477320

zsambekialpha@gmail.com

 

Bemutatkozik a Hangistálló!2009. augusztus 26. 13:19

Hangistálló a Vértes és a Gerecse hegység között a völgyben, Nagyegyházán található, Budapesttől 42 km-re.

 

Ötszáz négyzetméteres alapterületű, több mint 100 éves istállóépület, mely a Battyány grófok birtokának részét képezte. Később a bicskei mg.tsz. tulajdonába került. Gyapjúmosásra-szárításra,és terménytárolásra használták. Jelenleg a Hangistálló Kulturális Nonprofit Közhasznú  Kft. tulajdona.

 

A közel 200 lelket számláló kis falunak se temploma, se faluháza , nincs tehát közösségi épülete. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hangistálló, mely az itt élő Ribli Ilona csellómüvész és családja kezdeményezésére, Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. igazgatója támogatásával folyamatosan felújításra kerül és már nemcsak Nagyegyházának, hanem a környező településeknek, mint pl.: Óbarok, Csabdi, Vasztély, Mány, Alcsútdoboz, Felcsút, Bodmér, Szárliget, Bicske, Tatabánya,- kulturális programlehetőséget, igazi közösségi teret biztosít.


2008. december 20-án volt az első (karácsonyi) komolyzenei  hangverseny, mely az itt megalakult Tátrai Vilmosról elnevezett kamarazenekar első bemutatkozásának időpontja.

 

Az azóta is folyamatosan szerveződő koncertek, rendezvények, képzőművészeti alkotó tábor, falunap, kézműves vásár stb. nagy sikerrel folytatódnak.
A szervező a Hangistálló Kft, melynek elsődleges célja a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése.

 

Honlapjuk: www.hangistallo.hu

 

Aktuális programjait mostantól Mány honlapján is közölni fogjuk.

 

tanévnyitó ünnepély2009. augusztus 24. 12:33
 

A mányi Hársfadombi Általános Iskola tantestülete

szeretettel meghívja Önt és kedves családját

2009. szeptember 1-jén 8:00 órakor tartandó

tanévnyitó ünnepélyére,

melyet az iskola udvarában tart.

 

 

Mány- Felcsút 3-32009. augusztus 17. 17:13

Friss sporteredmény:

 

A 2009/2010.évi labdarúgó bajnokság első fordulójában

 

MÁNYI TK- FELCSÚT SE 3-3.

 

Változatos, olykor színvonalas mérkőzésen a lelkes mányi fiatalok döntetlent értek el a több neves játékossal felálló Felcsút ellen.

A mieink 1-3-ról felállva, több helyzetet is elpuskáztak, de összeségében közelebb álltak a győzelemhez.

Gólszerzők: Jakab (2), Radovics illetve Szabó P. (3).

 

Következik:

 

Csókakő Váralja SC- Mányi TK

2009. augusztus 23. vasárnap, 17 óra

(előtte 15.00 órakor ifjúsági mérkőzés)

 

A mányi sportegyesületről bővebb információ a

www.manyitk.mindenkilapja.hu oldalon érhető el!!

 

Hajrá Mány! Hajrá mányiak!

 

Mányi TK - Felcsút felnőtt bajnoki mérkőzés2009. augusztus 11. 17:04

Augusztus 16.-án, vasárnap, 17.00 órától, Mányon:

 

Mányi TK- Felcsút felnőtt bajnoki mérkőzés!!

 

A felcsúti csapatot több volt nevesebb játékos is erősíti, és vélhetően jelen lesz a derbin dr.Orbán Viktor, a vendégcsapat elnöke is (lehet hogy ő maga is pályára  lép).

 

Ütemes menetrend, jobb közlekedés Mányon2009. augusztus 6. 16:47

Hosszas egyeztetés és tárgyalássorozat eredményeképpen sikerült
elérni, hogy jelentősen javuljon Mány autóbuszközlekedése. Ennek
lényege az, hogy ezentúl minden órában lesz egy olyan busz, amelyik
bemegy a Széna térre, illetve Bicskén a vasútállomáson csatlakozik
mindkét irány vonatjaihoz.


A Volánbusz Zrt. híre ITT olvasható.

 

Kifejezetten a mányiak részére, szűrt menetrendet  INNEN is letölthetik!

 

A gyógyszerek kiváltásával kapcsolatos legfrissebb információk2009. augusztus 6. 16:32

Ezúton tájékoztatjuk a mányi betegeket és hozzátartozóikat, hogy a gyógyszertár átmeneti zárva tartása miatt, mostantól nem szükséges Bicskére utazniuk a gyógyszerek kiváltásáért, hanem az orvosi rendelőben leadott igényeiket, néhány órán belül, de legkésőbb másnapra futár hozza Mányra, melyet a megrendelés helyszínén vehetnek majd át.

Bízunk abban, hogy intézkedésseinkkel segíteni tudunk a rászorulóknak ebben az átmeneti helyzetben!

 

Sportegyesület hírei2009. augusztus 6. 14:24

 

Tisztelt Szurkolóink! Kedves mányiak!

 

Augusztus 9.-én újra útjára indul a labda, megkezdődik a 2009/2010. évi labdarúgó szezon.

Egyesületünk az idei évre is benevezte a bajnokságokba a felnőtt, az ifjúsági és serdülő labdarúgó csapatait, úgyhogy sok mérkőzés, kellemes sportdélután vár ránk az év háralévő részében.

Az idény felvezetéseképpen augusztus 9.-én, vasárnap, 17.30 órától, Mányon:

Mányi TK- Kajászó SE

Magyar Kupa mérkőzés

majd

 

augusztus 16.-án, vasárnap, 17.00 órától, Mányon:

Mányi TK- Felcsút felnőtt bajnoki mérkőzés!!

A felcsúti csapatot több volt nevesebb játékos is erősíti, és vélhetően jelen lesz a derbin dr.Orbán Viktor, a vendégcsapat elnöke is (lehet hogy maga is pályára  lép).

 

Nehéz,de közdelmes szezon elé nézünk, de a csapat mindent megtesz a tavaszi remek eredmények megismétléséért!!!

 

Mérkőzéseinkre minden szurkolót, érdekődőt szertettel várunk!!!

 

Hajrá Mány!

 

 

 

Áramszünet2009. július 27. 21:11

Tájékoztató

 

 

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az E-on Zrt folyamatos korszerűsítést hajt végre, ezért

 

2009.08.12-én 7.00-8.00 és 15.30-16.30 óráig
Mány egész területén  (kivéve Zrinyi u. és Mátyás telep)


2009.08.12-én 7.00-16.30 óráig
Mány Nándor pta. egész területén
Csabdi és Mányi bányák egész területén,
Mány gabonatároló egész területén, Mányi vízkúton
,
2009.08.13-án, 17-én és 18-án 

7.00-16.30 óráig
Mány egész területén
,

Zsámbéki vízműnél, Kőporbányánál, Alsóörsön, ,Bicske táborállásnál, Felsöörsi Fruck kft, -nél, Mány bányánál és gabonatárolónál.

 

a szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük szíves megértésüket!

 

A tervezett üzemszünetekről további infotmációt internetes oldalunkon olvashat:

www.eon-eszakdunantul.com

 

 

Segítség a krízishelyzetben lévőknek2009. július 24. 15:05
A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló 136/2009. (VI. 24.) Korm. rendelet alapján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szociális segélyként egyszeri, vissza nem térítendő támogatást állapíthat meg annak a személynek
 
· akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem 2009-ben nem haladta meg az 57.815 Ft-ot, és
· részére (1997. évi LXXXI. törvény 6. §-a szerinti) nyugellátást nem folyósítanak, és
· aki a gazdasági válsághoz kapcsolódó, előre nem látható esemény következtében, családja mindennapi életvitelének fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetbe került.
 
Súlyosan veszélyeztető krízishelyzet, ha a kérelmező:
· a munkahelyét 2008. szeptember 30-át követően elvesztette,
· jövedelme a 2008. szeptember havi jövedelméhez képest 20 %-ot elérő mértékben csökkent
· lakáscélú kölcsönszerződéséből eredő fizetési kötelezettsége a 2008. szeptember havi összegéhez képest 20 %-ot elérő mértékben emelkedett, vagy
· egészségi állapota indokolja.
 
Nem jogosult támogatásra:
· akinek 2009. év folyamán 15 ezer forintot meghaladó összegben átmeneti segélyt állapítottak meg, vagy
· akinél az átmeneti segély iránt eljárás van folyamatban, és részére még nem állapították meg a segélyt -- a kérelem elbírálásának időpontjáig, vagy
· aki 90 napon belül átmeneti segély iránti kérelmet még nem nyújtott be (kivéve, ha arra nem lenne jogosult).
 
A krízistámogatásra az igényt -- a kérelmező bejelentett lakó- vagy bejelentett tartózkodási helye szerinti Polgármesteri Hivatalnál -- 2009. augusztus 1-je és 2009. november 30-a között lehet benyújtani.
 
A jogosultsági feltételek fennállását a jegyző igazolja, az ellátás összegét a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság állapítja meg.
 
A támogatás:
· összege legalább húszezer, legfeljebb ötvenezer -- különös méltánylásra okot adó körülmény fennállása esetén -- legfeljebb százezer forint
· egy alkalommal, a család egy tagja számára állapítható meg
 
Érdeklődni lehet:
a Mány Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában személyesen ügyfélfogadási időben, vagy telefonon. (tel.: 06 22 350 143).
 
A kérelem nyomtatvány letölthető innen, a nyomtatványok közül, valamint átvehető a Népjóléti Irodán ügyfélfogadási időben:

 

Meghívó a 2009.07.29. -i képviselő-testületi ülésre2009. július 21. 17:18

M E G H Í V Ó

 

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere

2009. július 29-én (szerdán)  délután 1600 órakor

összehívja  a képviselő-testület  ülését.

 

 

Az ülés helye:

Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

2065 Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                     

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

 

2./ Mány község Önkormányzata által fenntartott Mesevár Óvoda maximális

     létszámának emelése

 

3./ A Mesevár Óvoda, a Hársfadombi Általános Iskola, és a Polgármesteri
     Hivatal alapító okiratai végleges módosításainak jóváhagyása

 

4./ A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás alapító
     okirat módosításának jóváhagyása

 

5./ A Mány község Önkormányzata tulajdonában lévő, Mány, Rákóczi utca 67.
     szám alatti gyógyszertár rendeltetésű üzlethelyiség bérbeadása

 

6./ Mány község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat tulaj-
     donában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának és elidegenítésének feltételeiről szóló 9/2008. (IX.24.) sz. rendelet módosításáról

 

7./ A Mány község Önkormányzata által meghirdetett védőnői pályázat

 

8./ A Zsámbéki-medence Regionális Területfejlesztési Társulás alapító

okirat módosításának jóváhagyása

 

9./ Kanzsalics Mária szolgálati lakás kérelme

 

10/ Pedagógiai Szakszolgálati feladatok kistérségi megszervezése

 

11/ Bejelentések 

 

Mány, 2009. július 20.

 

    

                                                                           /: Ugron Zoltán Gábor sk :/

                                                                                  polgármester

 

 

 

Áramszünet2009. július 17. 08:27

Tájékoztató

 

 

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az E-on Zrt folyamatos korszerűsítést hajt végre, ezért

 

2009.07.16-án 7.30-17.30óráig

Táncsics út 1-39ig és 2-50ig,Béketér 2,3,4,5,Sport út,Szél út,Fixi

dűlő,Rákóczi út 52-58ig és 101-119-ig

 

2009.07.21-én 7.30-15.30óráig

Sport út,Szél út,Fixi dűlő,Rákóczi út 52-58ig és 101-119ig

 

2009.07.23-án 7.30-17.30óráig

Táncsics út 1-39ig és 2-50ig,Béketér 2,3,4,5

 

2009.07.30-án 7.30-17.30óráig

Táncscics út 1-17 és 2-22ig, Béketér 2,3,4,5

 

2009.07.30-án 12.00-17.30óráig

Kossúth 1-41ig és 2-34ig, Mestersor 1-35ig és 2-28ig,Béketér

1,6,7,8,9,10,Jató dűlő,

 

2009.08.03-án 7.30-15.30 óráig

Táncscics út 1-17 és 2-22ig, Béketér 2,3,4,5

 

2009.08.05-én 07.30-17.30 óráig

Táncsics út 19-39ig és 24-50ig

 

2009.08.05-én 16.00-17.30 óráig

Táncsics 1-17ig és 2-22ig,Béketér 2,3,4,5

 

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük szíves megértésüket!

 

A következő napokban nagyon meleg várható!2009. július 14. 15:48

Első fokú, figyelemfelhívó hőségriasztást jelzett szerdára és csütörtökre az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala az időjárási előrejelzések alapján.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat arról tájékoztatta az ÁNTSZ-t, hogy a Tiszántúl északi harmadán és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legkeletibb részén a napi középhőmérséklet helyenként 25 Celsius-fok is lehet. 

Ez azt jelenti, hogy napközben a legmagasabb hőmérséklet elérheti a 33 Celsius-fokot is, de a 27 fokot biztosan meghaladja szerdán és csütörtökön. Hajnalban is csak 15 és 21 Celsius-fok közötti "lehűlésre" lehet számítani.  

Péntektől vasárnapig sem várható jelentősebb hőmérsékletcsökkenés: a hét végén napközben 25 és 30 Celsius-fok közötti meleg várható, és hajnalban sem mutat majd 14 Celsius-fok alatti értéket a hőmérő.


Falus Ferenc országos tiszti főorvos arra kér mindenkit, hogy ha teheti, a déli órákban tartózkodjon hűvös helyen a hőség és az erős UV-B sugárzás miatt.

Ilyenkor fokozottan kell figyelni az idősekre, betegekre és a kisgyermekekre. 

 

UV-B riasztás az ország egész területén

 

A meteorológiai szolgálat szerdára UV-B riasztást adott ki, mert előrejelzései szerint az ország északkeleti részén 7,6-os, tehát nagyon erős sugárzás várható.

Ez folyamatos lesz, több órán keresztül tart majd, és a teljes északkeleti országrészre érvényes lesz. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén már bőrpír keletkezhet.

 

A hőség idejére további tippeket  ITT olvashatnak.

 

Kiadó üzlethelység gyógyszertár üzemeltetés cáljából2009. július 14. 08:48

Mány Község Képviselő-testülete a Rákóczi út 67. szám alatti

üzlethelységét, gyógyszertár üzemeltetés céljából, tartósan bérbeadná.

 

Jelentkezés Ugron Zoltán polgármesternél telefonon vagy e-mailen.

 

Cím:

Polgármesteri Hivatal

2065 Mány, Rákóczi u. 67.

T: 06 22 350 143

Mobil: 06 70 388 87 29

e-mail: polgarmester@many.hu

 

 

2009. augusztus 1.-től Kalmár Zsuzsanna a Mesevár Óvoda új vezetője2009. július 13. 09:02

Mány község Önkormányzatának Képviselőtestülete 56/2009. (VI. 24.) OH számú határozatával a Mesevár Óvoda óvodavezetőjévé 2009. augusztus 1-től hat hónap próbaidővel KALMÁR ZSUZSANNA budapesti lakost nevezte ki, azzal a kikötéssel, hogy egy éven belül német alapvizsgát szerez.

Az új vezetőt a pályázatok megismerése és a pályázók meghallgatása alapján a szülői szervezet és a dolgozói kollektíva is leginkább támo­gatta.

Az új óvodavezetőnek sok sikert kívánunk munkájához! Az alábbiak­ban közöljük pályázatának egy részletét.

 

Pedagógiai Hitvallás

 

Busszal visszük a gyógyszert kiváltani szándékozókat Bicskére2009. július 13. 08:35

Ezúton tájékoztatjuk a mányi betegeket és hozzátartozóikat, hogy a gyógyszertár zárva tartása alatt az Ön­kormányzat átviszi Bicskére azokat, akik ezt igénylik. A kisbuszunk a rendelési idő végén átmegy Bicské­re, és ott megvárja, majd visszaszállítja a gyógyszert kiváltókat a Polgármesteri Hivatal elé. A többi megoldási ötletünk, mint például, hogy a gyógyszert ideszállíttatjuk, vagy átvesszük a recepteket és meghozzuk az orvosságokat stb., különféle jogszabályokba ütköznek, ezért csak ezt a megoldást tudjuk felkínálni az átmeneti időszakban.

 

A patika bezárásának okairól és a jövőjéről ITT olvashatnak bővebb információkat!

 

Hétfőnként nyári gyermektábor a Művelődési Központban2009. július 13. 08:14

Nyári Kézművetábor

 

MINDEN HÉTFŐN: 10.00 órától  14.00 óráig

a mányi Művelődési Központban!

 

Mindenkit szeretettel vár a

 

Segítő Kéz Szociális Intézményfenntartó Társulás

 

A Bicskei tűzoltóparancsnok körlevele2009. június 24. 11:39

A BICSKEI TŰZOLTÓPARANCSNOK 2/2009. számú

 

K Ö R L E V E L E

a  nyári mezőgazdasági munkák tűzvédelmi szabályairól

 

Meghívó a 2009. 06. 24-i Testületi ülésre2009. június 24. 10:08

 M E G H Í V Ó

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere 2009. június 24-én (szerdán)  délután 1600 órakor összehívja  a képviselő-testület  ülését.

 

Az ülésre    szavazati / tanácskozási  joggal meghívja.

                         

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                     

Napirendi javaslat:

 

1./ A két ülés között végzett munkáról beszámoló

2./ Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete     /2009. (VI. 24.) számú

     Önkormányzati rendeletének megalkotása a közterületen történő szeszesital-

     fogyasztás tilalmáról

3./ Döntés a telekadó kedvezmény kérelem ügyében

4./ Bejelentések 

Ezt követően zárt ülést tartunk.

 

Mány, 2009. június 17.

 

    

                                                                           /: Ugron Zoltán Gábor :/

                                                                                  polgármester

 

 

 

 

Új oldallal jelentkezik a many.hu!2009. június 15. 15:44

Látogasson el új oldalunkra:

 

Közérdekű információk / Hírek és érdekességek nem csak Mányról, de mányiaknak

 

De letöltheti ITT is.

 

Megváltozott a Posta nyitvatartása!2009. június 15. 14:45

Tájékoztatjuk a mányi polgárokat, hogy az ismétlődő lakossági kérésnek eleget téve, Ugron Zoltán polgármester Úr kérésére, a Magyar Posta Zrt. , mányi fiókja 2009.július 1.-től új nyitvatartási rend szerint územel.

 

Fontos változás, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjéhez igazodva, szerdánként hosszú nyitvatartással, 18 óráig intézhetik ügyeiket, így  a nem helyben dolgozók is átvehetik és feladhatják küldeményeiket.

 

Új nyitvatartási rend:

 

Hétfő:              8:00  - 16:00

Kedd:              8:00  - 14:00

Szerda:           8:00  - 18:00

Csütörtök:       8:00  - 16:00

Péntek:            8:00  - 16:00

 

Ebédidő: 12:00-12:30 naponta

 

 

Számlaszámváltozás2009. június 12. 09:33
Tájékoztatjuk a kedves lakosságot, hogy 2009.06.01.-től számlaszámaink megváltoztak! Az új számlaszámok ITT olvashatóak.

 

A mányi Mesevár Óvoda pályázatot hirdet német nemzetiségi óvodapeda- gógusi munkakör betöltésére.2009. május 27. 20:41

Hirdetés

A mányi Mesevár Óvoda pályázatot hirdet német nemzetiségi óvodapedagógusi munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartalma: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

A foglalkozás jellege: teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Fejér megye 2065 Mány, Mester sor 17.

A munkakörbe tartozó feladatok: német nemzetiségi óvodapedagógusi feladatok ellátása

Illetmények és juttatások:
Az illetmény megállapítása és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992.évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltétel:
- Főiskola, német nemzetiségi óvodapedagógus,
- Büntetlen előélet,
- Önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, végzettséget igazoló okiratok

A munkakör betöltésének időpontja: a munkakör legkorábban 2009.szeptember 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2009. június 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt  Sátori Ferencné nyújt, a 06-22-262-278-as telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Mesevár Óvoda -Mány címére történő megküldésével(2065 Mány, Mester sor 17.).

A pályázat elbírálásának határideje: 2009. július 10.
 

 

Testületi ülés2009. május 22. 11:44

 

É R T E S Í T É S !

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere

2009. május 27-én (szerdán)  délután 1500 órakor

összehívja  a

           

képviselő-testület  ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                            /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                              

Napirendi javaslat:

 

  1. Rendőrkapitány beszámolója
  2. Segítő Kéz Szociális Intézményfenntartó Társulás 2008. évi munkájáról szóló beszámoló
  3. Polgármester beszámolója a két ülés között végzett munkáról
  4. Beszámoló Mány község Önkormányzat 2008. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
  5. A mányi Mesevár Óvoda felvételi rendjének meghatározása
  6. A 26/2009. (IV.29.) ÖH számú Határozat visszavonása
  7. Döntés a Mesevár Óvoda, a Hársfadombi Általános Iskola, a Polgármesteri Hivatal változatlan formában történő továbbműködtetéséről, valamint az  Ady Endre Művelődési Ház feladatainak a Polgármesteri Hivatal keretében történő ellátásáról
  8. A Mesevár Óvoda, a Hársfadombi Általános Iskola, a Polgármesteri Hivatal, az Ady Endre Művelődési Ház alapító okiratainak módosítása
  9. Mány község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának és elidegenítésének feltételeiről szóló 9/2008. (IX.24.) sz. rendelet módosításáról
  10. A Háromrózsán lakó, a Herceghalmi Általános Iskolába járó gyermekek
    szállítására vonatkozó, a Varga-Tours Kft-vel fennálló szerződés felmondása
  11. A vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás által hozott 26/2009. (III.25.) számú határozatának elfogadása
  12. 12/ Belső ellenőri jelentés elfogadása
  13. Egyebek

 

 

Mány, 2009. május 21.

 

 

 /: Ugron Zoltán Gábor :/

        polgármester

 

 

 

Elhunyt Willi DIck2009. május 22. 10:36

 

 

Mély megrendüléssel értesültünk a testvértelepülésünket ért gyászról:

elhunyt Willi Dick,

Leimen város nyugalmazott polgármestere,

Mány község díszpolgára. 

 

Mány lakói jó szívvel emlékeznek Willi Dickre, mert személyisége és tettei a két település kapcsolatának kialakításában igen fontos szerepet játszottak.

Temetésekor harangot kondítunk emlékre.

 

 

Segítség vállalkozók pályázatához2009. május 15. 10:41

Tisztelt Partnerünk!

 

Ezúton tisztelettel meghívom a Közép-Dunántúli Operatív Program "Telephelyfejlesztés" című pályázati kiírás tematikus, szakmai napjának rendezvényére, mely során bemutatásra kerül a pályázat munkatársaink segítségével.

 

Az előadás tárgya a Közép-Dunántúli Operatív Program

 

"Telephelyfejlesztés KDOP-2009-1.1.1/C"

 

című pályázati kiírás.

 

 

Program:

 

 

09.00-09.30    "Telephelyfejlesztés-pályázati kiírás ismertetése"  

                          Előadó: Háhn Péter

 

09.30-11.00    "Kérdések és válaszok"

                          Előadó: Óber Andrea

 

Időpont:

 

            2009. május 19. (kedd) 09.00 óra

 

Helyszín:

 

Novotel Székesfehérvár

8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 19-21

 

A részletekért kattintson a bal felső sarokban található kis képre!

 

Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkre.

 

Üdvözlettel,

Kovács Tamás

ügyvezető igazgató

 

 

 

 

Óvodavezetői pályázat2009. május 7. 15:37

PÁLYÁZAT

Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet-- az óvodavezető vezetői megbízatásának lejárta és nyugdíjazása miatt megüresedett - óvodavezető (magasabb vezetői) munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő.

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2009. augusztus 1. -- 2014. július 31-ig szól.

A munkavégzés helye: Mesevár Óvoda (Német nemzetiségi óvoda) 2065 Mány, Mester 17.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény rendeltetésszerű működésének biztosítása, az intézményben folyó szakmai munka irányítása, felügyelete és feltételeiről történő gondoskodás.

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Ha a munkakör mindennapos ellátása másképpen nem oldható meg, a településen szolgálati bérlakást biztosítunk.

Pályázati feltételek:

- Főiskolai óvodapedagógusi végzettség,
- 3 év feletti szakmai tapasztalat,

- Nyilatkozat arról, hogy kinevezés esetén aláveti magát a vagyonnyilatkozat tételi

  eljárás lefolytatása,
- Büntetlen előélet.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
Részletes szakmai önéletrajz, Szakmai, helyzetelemzésre épülő vezetői pedagógiai program, Iskolai végzettséget, szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul (adatvédelmi nyilatkozat), Kézzel írott motivációs levél.

 

A munkakör betölthetőségének időpontja: legkorábban 2009. augusztus 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2009. június 15.

 

A pályázat elbírálásának határideje: A pályázat benyújtási határidejének lejártát követő első képviselő-testületi ülés.


A pályázattal kapcsolatban Ugron Zoltán Gábor polgármester ad tájékoztatást a 06-22-350-143 telefonszámon. A szakmai program elkészítéséhez lehetőséget adunk az intézmény megismerésére.

A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, Mány község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (2065 Mány, Rákóczi u. 67.).

Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázat megnevezését: "Óvodavezetői pályázat".

 

JELENTKEZÉS A FEJÉR MEGYEI NEMZETISÉGI NAPRA2009. május 4. 09:06

A mányi Német Kisebbségi Önkormányzat és Mány község Önkormányzata - Fejér Megyei Területi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatásával - a hagyományoknak megfelelően 2009-ben is megrendezi a

 

  Fejér Megyei Nemzetiségi Napot.

 

A találkozó

2009. május 30-án (szombaton)

lesz Mányon.

 

A rendezvény kulturális része bemutató jellegű műsor, amelyben életkortól és műfajtól függetlenül számítunk a megyében élő valamennyi nemzetiségi csoport és egyéni előadó szereplésére.

Szeretettel és tisztelettel kérjük, hogy a Fejér Megyei Nemzetiségi Napon való részvételi szándékát a mellékelt jelentkezési lapon szíveskedjen jelezni.

 

A jelentkezési lapot, mely INNEN letölthető, kitöltve

 

2009. május 15-ig

 

postán, a Német Kisebbségi Önkormányzat címére (2065 Mány, Szt. István u. 1.), vagy e-mailen a hausleimen@manynet.hu címre küldjék vissza. Kérjük, a határidő pontos betartását.

 

A felkészüléshez jó munkát kívánunk!

 

 

Német Kisebbségi Önkormányzat

Mány

 

 

Közbeszerzés2009. április 17. 08:29

Részlet  a 2009. március 25-i képviselő-területi ülés előterjesztéséből:

 

"...a tavaly befejeződött útfelújítás önrészének hitelből történő fedezése hosszú évekre korlátozza az Önkormányzat ilyen irányú pénzügyi lehetőségeit. A hitelt negyedévente törlesztve, az látszik, hogy a törlesztő részlettel egyidejűleg szinte azonos mértékű kamatot is fizetni kell. "

 

A fentiek miatt tehát,

Mány község Önkormányzata úgy határoz, hogy a 2009. év i közbeszerzési tervet - üres sorokkal - elfogadja.

 

Mány Község Önkormányzata 2009. évi éves összesített közbeszerzési terve

 

 

Tűzgyújtási tilalom2009. április 16. 15:13

Országos tűzgyújtási tilalom
2009. április 8-tól


Az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma.
 
A tűzesetek megelőzése érdekében az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen - a kijelölt tűzrakó helyen is - valamint a közút-és vasút menti fásításokban mindennemű tűzgyújtás, beleértve a parlag és gazégetést is, 2009. április 8-tól átmeneti időre tilos.


Kérjük a közúton és vasúton utazókat, hogy égő cigaretta csikket és dohányneműt ne dobjanak ki a járművek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek.
 
Felhívjuk továbbá az erdőben kirándulók, valamint a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét arra, hogy égő dohányneműt eldobni nem szabad, azt minden esetben gondosan el kell oltani. 
 
A vágástéri hulladék égetése az erdőben a megelőző tűzvédelmi előírások betartása mellett a tilalom időszakában is végezhető.
 
Az égetést a 4/2008. (VIII.1.) ÖM rendelet értelmében a tűzveszélyes üzemi tevékenységre vonatkozó előírások szigorú betartása mellett lehet csak végrehajtani. Az égetésnél figyelembe kell továbbá venni a 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat tűzveszélyes tevékenység végzésére vonatkozó követelményeit is.
  
Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el.
 
A tilalom feloldására a fokozott tűzveszély elmúltával, későbbi időpontban intézkedik a minisztérium.
 

FVM - Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály

 

2009.03.25.-i testületi ülés jegyzőkönyve2009. április 10. 10:43

2009.03.25.-i testületi ülés jegyzőkönyve ITT olvasható

 

Álláslehetőség Perbálon2009. április 7. 09:59

 

Informatikai cég munkatársakat keres perbáli telephelyére.

Cégünk képfeldolgozáson alapuló informatikai berendezéseket fejleszt, gyárt és értékesít. Pár héten belül adják át perbáli üzemcsarnokunkat, ahova egész gyártó részlegünk kiköltözik Budapestről.

Jelenleg az alábbi pozíciókra keresünk új kollégákat:

 

-    Szoftver-fejlesztő

-    Kutatás-fejlesztő

-    Hardver-fejlesztő

-    Gépészmérnök

-    Könyvelő

-    Irodavezető

-    Műszerész, betanított műszerész

-    Adatrögzítő

-    Biztonsági őr

 

Bővebben: http://karrier.arhungary.com

 

A nagyheti liturgiák a Katolikus Egyházközségben2009. április 4. 11:09

 A keresztények legnagyobb ünnepének,
a Húsvétnak és az azt megelőző hétnek római katolikus szertartás szerinti liturgikus eseményeinek időpontjai
ITT olvashatók.

 

Mesetábor gyerekeknek2009. április 1. 11:00

 Mesetábor 7-12 éves gyerekek részére.

A részletekről ITT olvashatnak bővebben.

 

Könyvtári hírek2009. április 1. 10:51

Kedves Mányiak!

 

A könyvtár új elérhetőségekkel rendelkezik:

Telefon: 06(21)200-3745

E-mail: konyvtar@manynet.hu

 

Mesetábor 7-12 éves gyerekek részére. A részletekről ITT olvashatnak bővebben.

 

Nyilasné Simon Katalin

könyvtáros

 

A Sport1 csatorna hiányáról2009. március 30. 09:59

A Sport1 televízió készítője levelet küldött az Önkormányzatnak, melyben tájékoztatja a lakosokat, miért nem látható műsoruk a Fibernet hálózatán.

A levél ITT olvasható.

 

A szabadban égetés szabályai2009. március 25. 11:44

A szabadban való égetésről

 

A tavalyi év hasonló időszakában számos esetben fordult elő, hogy be nem jelentett, felügyelet mellett történő avar, gaz, tarló, vágási hulladék égetéséhez riasztották a tűzoltókat. Felhívjuk figyelmüket, hogy a be nem jelentett, szabadban való égetés szankciókat, adott esetben helyszíni bírságot, vagy feljelentést vonhat maga után.

Éppen ezért kérjük, hogy a tüzelést végzők annak megkezdése előtt írásban jelentsék a tűzoltóság felé. Ezzel kapcsolatban egy bejelentőlapot kell kitölteni.

 

Részletek ITT olvashatóak.

 

Gazdaságfejlesztési fórum vállalkozóknak2009. március 23. 21:16

 M E G H Í V Ó

 

Gazdaságfejlesztési Fórumra

 

 

A jelenlegi gazdasági helyzetben naponta hallhatunk újabb és újabb gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő és - megóvó intézkedésekről, kedvező pályázati lehetőségekről.

Annak érdekében, hogy a vállalkozók és munkaadók átfogó képet kapjanak, pontosabban láthassák lehetőségeiket:

 

·         a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség NKH Kft. ÚJ Magyarország Pont Hálózat  Bicskei Kistérségi Irodája

·         a MAG Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Irodája

·         a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Bicskei Kirendeltsége

·         a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa

·         a Helyi Vidékfejlesztési Irodája

 

tájékoztató fórumot tart, melyre tisztelettel meghívjuk Önt.

 

 

Időpont: 2009. március 26. (csütörtök) 14:00 óra

 

Helyszín: Többcélú Kistérségi Társulás tárgyalóterme

 

Bicske, Kossuth tér 14/b.

Program:

13:50-14:00      Regisztráció

14:00-14:20      Tájékoztató az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál elérhető támogatásokról, valamint a vállalkozásoknak szóló lehetőségekről

Előadó: Kladek János a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Bicskei Kirendeltségének vezetője

 

      14:20-14:50      Tájékoztató a vállalkozások finanszírozását segítő támogatott programokról (MAG Zrt.)

      14:50-15:05      Tájékoztató a Válság áthidaló mikrohitel konstrukcióiról (RVA)

   15:05-15.15       Tájékoztató az 5000 fő alatti települések vállalkozóinak lehetőségeiről  

Előadó:Jávor Benedek, a Bicskei Kistérség Helyi Vidékfejlesztési Iroda irodavezetője

15:15-15:30      Tájékoztató a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-dunántúli Operatív Program vállalkozásokat érintő pályázati lehetőségeiről

                        Előadó: Friedl Kata ÚMPONT iroda kistérségi koordinátora

 15:30-16:00       Kérdések-válaszok

  

Kérjük, hogy részvételi szándékáról az katalin.friedl@umpont.hu , e-mail címre szíveskedjék visszajelzést küldeni.

   

Megjelenésére számítva tisztelettel:

   

Friedl Kata

kistérségi koordinátor

Új Magyarország Pont

 

Tavaszi Asztalitenisz Kupa2009. március 19. 13:55

Tisztelt Mányiak!

 

 

Egyesületünk a remekül sikerült Mikulás-Kupa után, Tavaszi- Kupa néven  újra amatőr egyéni asztalitenisz versenyt rendez!

 

Néhány információ:

 

A verseny helye:  Ady Művelődési Ház

ideje: 2008. április 4., szombat,  10.00 óra

nevezés: a verseny napján, 9.15-ig!

kategóriák: férfi-női

díjazás: a győztesek kupa, a résztvevők oklevél jutalomban részesülnek!

 

A versenyzőknek az ütőt maguknak kell biztosítaniuk!!

 

Mindenkit nagy szeretettel várunk, azt is aki versenyezni, és azt is aki csak szurkolni, kikapcsolódni szeretne!

 

Mányi TK rendezőség

 

 

Képviselő-testületi ülés2009. március 19. 09:24

Mány Község Önkormányzat polgármestere

2009. március 25-én (szerdán)  délután 1600 órára

 összehívja  képviselő-testület  ülését.

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

(Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet)

 

Az ülés nyilvános lesz!

                                     

Napirendi javaslat:

 

1./ Raiffeisen Bank képviselőjének tájékoztatója

2./ Beszámoló a két ülés közötti időszakról

3./ Szociális ellátásokról szóló 1/2009. (I.28.) számú önkormányzati

     rendelet módosítása

4./ Döntés a telekadó kedvezmény kérelmek ügyében

5./ Döntés a Fibernet Zrt használati megállapodásának elfogadásáról

6./ Biztosító cég váltás

7./ Mány község Önkormányzata Szociális szolgáltatástervezési

     koncepciójának elfogadása

8./ Döntés a mányi gáz nyomásszabályozó által elfoglalt terület használati joga,

     a használati díj mértéke ügyében

9./ Mány község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal
     kapcsolatos hulladékkezelési szolgáltatás díjának meghatározása

10/ 2009. évi közbeszerzési terv megállapítása

11/VTKÖT Együttműködési Megállapodás módosítása

12/ Döntés Mány község 2009. évi közfoglalkoztatás tervének elfogadásáról

13/Bejelentések

 

Mány, 2009. március 18.

Ugron Zoltán Gábor

polgármester

 

LOMTALANÍTÁS2009. március 19. 09:10

 Kft. értesíti Mány község lakosságát, hogy lomtalanítási akciót szervez.

Összegyűjtjük és elszállítjuk a háztartásokban a normál életvitel velejárójaként keletkezett háztartási lomokat, hulladékokat.

Ezen akció keretében nem szállítjuk el az autóroncsokat, autóalkatrészeket az elektronikai és veszélyes hulladékokat, valamint vállalkozási tevékenységből származó hulladékokat.

A veszélyes hulladékot - száraz elemeket, akkumulátort, festékes dobozokat, maradék festéket, növényvédő szereket, stb.- sem szállítjuk el

 

Megkérjük a Tisztelt lakosságot, hogy a lomokat a háztartási hulladékszállítás napján, a járat érkezése előtt rakják ki, mert a hamarabb és az utólag kihelyezett lom elszállítása bonyodalmat okoz.

Amennyiben a lakosság által kirakott, lomtalanításból származó hulladékot a mennyisége miatt nem tudjuk az adott napon elszállítani, úgy azt a következő napon szállítjuk el

 

Lomtalanítás időpontja: 2009. április 2. csütörtök

A reggel   7.00 óra után kirakott lomok nem kerülnek elszállításra !!!

 

2009. március 15.2009. március 18. 11:57

A március 15-i ünnepély képeit IDE kattintva megtekintheti!

 

A polgármester beszédének szövege ITT olvasható.

 

Óvodai beiratás2009. március 17. 14:03

Kedves Szülők!

 

Óvodai beiratás

2009/2010 nevelési évre

április 6. (hétfő)

április 7. (kedd)

április 8. (szerda)

reggel 8-tól délután 4-ig.

 

A beiratkozáshoz szükséges okiratok:

 

 - gyermek születési anyakönyvi kivonata

 - a gyermek TAJ kártyája

 

 

nyitott kapuk2009. március 17. 14:02

FEJÉRVÍZ  Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

 

 

 

Nyitott kapuk felnőtteknek

a FEJÉRVÍZ ZRt. szennyvíztisztító telepein

 

A Víz Világnapja (március 22.) alkalmából a felnőttek számára is lehetővé kívánjuk tenni, hogy megismerhessék az egyik legfontosabb környezetvédelmi tevékenységet, a szennyvíztisztítást. Ezért az alábbi időpontban körbevezetjük az érdeklődőket a telepen, és ismertetjük a technológiánkat:

 

Bicske (és Mány, Csabdi települések közös) szennyvíztisztító telepe: március 19. csütörtök, 1530 óra

 

 

Találkozás a szennyvíztisztító telep kapujánál.

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

FEJÉRVÍZ ZRt.

 

 

 

További látogatási helyszínek, és időpontok:

Bakonycsernye: március 24. kedd, 1600 óra

Baracska (és Vál, Kajászó települések közös szennyvíztisztító telepe): március 19. csütörtök, 1530 óra

Bodajk: március 26. csütörtök, 1600 óra

Csákvár: március 25. szerda, 1600 óra

Etyek: március 19. csütörtök, 1530 óra

Mezőszilas: március 25. szerda, 1600 óra

Mór: március 19. csütörtök, 1600 óra

Polgárdi: március 25., szerda, 1600 óra

Sárbogárd: március 18. szerda, 1600 óra

Szabadbattyán Csillag-Völgyi Regionális vízműtelep: március 23. hétfő, 1600 óra

Szabadbattyán (és Kőszárhegy települések közös szennyvíztisztító telepe): március 24. kedd, 1600 óra

Szabadegyháza: március 26. csütörtök, 1600 óra

Székesfehérvár: március 19. csütörtök és 24., kedd, 1600 óra

Újbarok (és Szár, Felcsút, Alcsút, Tabajd települések közös szennyvíztisztító telepe): március 19. csütörtök, 1530 óra

Vértesacsa (és Vértesboglár, Bodmér települések közös szennyvíztisztító telepe): március 20. péntek, 1530 óra

 

 

Pályázat szociális és gyámhatósági ügyintézői munkakör betöltésére2009. március 16. 11:21

Mány község Önkormányzata

Polgármesteri Hivatalának Jegyzője pályázatot hirdet

6 órás szociális és gyámhatósági ügyintézői munkakör betöltésére

 

Ellátandó feladatok:

A jegyzői és önkormányzati hatáskörbe tartozó szociális ügyek, a jegyzői gyámhatósági ügyek intézése, valamint az önkormányzat honlapjának szerkesztése.

 

A munkakör betöltésének feltételei:

·         magyar állampolgárság,

·         büntetlen előélet,

·         cselekvőképesség,

·         a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendelet által előírt, a munkakör betöltéséhez szükséges képesítések,

·         felhasználói szintű számítógépes ismeret.

 

Előnyt jelent:

·         felsőfokú iskolai végzettség,

·         magasabb szintű informatikai végzettség.

 

Illetmény és egyéb juttatások megállapítása a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1993. évi XXIII. törvény alapján, valamint Mány község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal közszolgálati szabályzata alapján történik.

 

A pályázathoz csatolni kell:

·         a részletes szakmai önéletrajzot,

·         három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

·         az iskolai végzettségeket igazoló okiratok másolatát.

A pályázat benyújtásának határideje: a Hivatalos Értesítőben való megjelenéstől számított 15 nap.

 

A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követő 3 napon belül.

A munkakör betölthető: az elbírálást követően, azonnal.

A munkakör határozatlan időtartamra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.

A pályázatokról kinevezési jogkört gyakorló Jegyző dönt. A pályázók az eredményről legkésőbb a pályázat elbírálását követő 8 napon belül írásban tájékoztatást kapnak. A pályázatot zárt borítékban, dr. Majoros Ildikó jegyző nevére címezve kell benyújtani "Pályázat szociális ügyintézői munkakörre" jelige feltüntetésével. Cím: 2065 Mány, Rákóczi u. 67.A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Jegyzőtől a (22) 350-143-as telefonszámon.

 

Pályázat védőnői állásra2009. március 9. 11:46

 Mány község Önkormányzata

pályázatot hirdet

védőnői munkakör betöltésére



 

Ellátandó feladatok:

    Mány község területén közalkalmazotti munkakörben ellátandó területi védőnői feladatok.


A munkavégzés helye:

    2065 Mány, Rákóczi u. 67.

    A munkakör betöltésének feltételei:

  • egészségügyi főiskolai karon szerzett védőnői oklevél,

  • magyar állampolgárság,

  • büntetlen előélet,

  • cselekvőképesség,

  • felhasználói szintű számítógépes ismeret,

Előnyt jelent:

  • több éves szakmai gyakorlat, vagy védőnői regisztráció.

Illetmény és egyéb juttatások megállapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján történik.


A pályázathoz csatolni kell:

  • a részletes szakmai önéletrajzot,

  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

  • az iskolai végzettségeket igazoló okiratok másolatát,

  • a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.

A pályázat benyújtásának határideje:

       a Hivatalos Értesítőben való megjelenéstől számított 30 nap.

A pályázat elbírálásának határideje:

       a benyújtási határidőt követő első Képviselő-testületi ülésen.

A munkakör betölthető: 2009. május 1-től.

A munkakör határozatlan időtartamra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.

A pályázatokról Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt. A pályázók az eredményről legkésőbb a pályázat elbírálását követő 8 napon belül írásban tájékoztatást kapnak.

A pályázatot zárt borítékban, Ugron Zoltán Gábor polgármester nevére címezve kell benyújtani "Pályázat védőnői munkakörre" jelige feltüntetésével. Cím: 2065 Mány, Rákóczi u. 67.

A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Polgármestertől a (22) 350-143-as telefonszámon.

 

 

Új ellátás az idősek és betegek részére2009. március 3. 13:49

Önkormányzatunk március 1-től elindította a

Házi segítségnyújtás szolgáltatást,

mellyel segítséget nyújtunk az idősek, betegek részére. Mindezt a saját otthonukban és lakókörnyezetükben tesszük úgy, hogy önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból származó problémáik megoldásában ad segítséget Marika, a házigondozónk. Lehetőség van a

jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

igénybevételére is. Ez 24 órás, folyamatos készenléti rendszerben működik. Az ellátotthoz kihelyezett készülékkel történő segélyhívás esetén, a készenlétben lévő gondozó pár percen belül a lakáson megjelenik.

Részletek ITT és szórólapokon!

 

 

A Szent Imre Kórházhoz tartozunk!2009. február 27. 09:12

 Örömmel értesítem Mány lakosait,

hogy hosszas levélváltások után, hetenkénti telefonálás eredményeként végre kézhez kaptuk azt a határozatot, amely alapján az eddig a székesfehérvári kórházban ellátott betegségekkel

ezentúl a Szent Imre Kórházhoz

(Budapest XI.ker., Tétényi út 12-16.)

tartozunk!

Ugron Zoltán

polgármester

 

Letölthető az Építményadó adatlapja2009. február 6. 12:14

Tisztelt Mányiak!

 

Élve a technika adta lehetőségekkel, a kitöltési segédlet oldal alján (ITT) letölthetőek a nyomtatványok.

 

Ugron Zoltán

 

Sporthírek2009. február 3. 06:52

Tisztelt Sportbarátok, kedves érdeklődők!

 

Ezúton is szeretnénk tájékoztatni Önöket a Mányi TK sportegyesület február havi programjáról, mely a következőképpen alakul:

 

 

február 8., vasárnap:   Szár KSE- Mányi TK ifjúsági és felnőtt felkészülési mérkőzés, Szár, sportpálya 12.30 és 14.30 óra.

 

február 11., szerda:     Csákvár TK- Mányi TK felnőtt előkészületi       Csákvár, 19 óra.

 

február 15., vasárnap: U16 és U13 serdülő kupa

a Mányi TK, Szár, Gyermely, Gyúró csapatainak részvételével.

Szár, sportcsarnok, 12 órától.

 

február 21., szombat: Naszály SE (Komárom-Esztergom megye)- Mányi TK ifi és felnőtt előkészületi mérkőzés.

                                    Naszály, 12 és 14 óra.

 

február 22., vasárnap: Budapesti Erőmű SE U19- Mányi TK felnőtt előkészületi mérkőzés

                                    Budapest, XXII. Hunyadi u. sporttelep, 11 óra

 

március 1., vasárnap:  U7, U9, U11 gyermek téli teremfoci kupa

                                    Szár, sportcsarnok, 9 óra

 

március 1., vasárnap:  Mányi TK ifjúsági- Mányi TK felnőtt előkészületi mérkőzés

                                    Mány, sportpálya, 14 óra.

 

március 8., vasárnap:  Első bajnoki mérkőzés, Mányi TK- Újbarok SE.

 

 

Állandó edzések:       

 

ifi, felnőtt: minden kedd és péntek 18.15-től a sportpályán,     

serdülő:  minden szerdán 17.00-tól a szomori sportcsarnokban,

ovis foci: minden szerdán 17.15- 18. 00

asztalitenisz: szerda-péntek 18-20.00

 

 

Ezúton is szeretnénk kérni minden kedves sportbarátot, hogy adója egy százalékával támogassa továbbra is sportegyesületünket!

 

A felajánlott összeget utánpótlásunk körülményeinek javítására, és a sportpálya felújítására kívánjuk fordítani!

 

 

Mányi Testgyakorlók Köre Sportegyesület

 

19820514 -1-07

 

Köszönjük!

 

Tájékoztatás az építményadó bevallásához2009. január 30. 11:07

Tisztelt Tulajdonosok!

 

Mint az a Mányi Hírek decemberi számában is megjelent, meg kellett változtassuk a helyi adókról szóló rendeletünket, többek között azért, mert megváltoztak a törvények, amelyek ezt szabályozzák. Emiatt kell most új bevallást készíteni az építményekről. (A rendelet ITT olvasható)

A bevallóívek kézbesítése folyamatos, már majdnem mindenki megkapta. A kitöltéséhez most kiosztunk egy segédletet is, mely ITT szintén elolvasható.

Ha további kérdéseik támadnak a kitöltéssel kapcsolatban, ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐBEN az adóügyi munkatársunk, Bakonyiné Major Marianna személyesen vagy telefonon felvilágosítást tud adni.

 

Ugron Zoltán

polgármester

 

Farsangi szokások2009. január 26. 23:50

A farsangok - merthogy van belőlük három is: Vízkereszttől (január 6.) Hamvazószerdáig (idén február 25-ig) terjedő kötött időszak, tulajdonképpen a rövidebb egyházi évközi idő a nagyfarsang, húsvéttól pünkösdig a zöld- vagy bárányfarsang, illetőleg Szent Mihálytól Katalinig a kisfarsang. Főként a mostani, a nagyfarsang a lakodalmak és a bálozások ideje volt, amikor is megkoronázták a fiatalok a karácsony ideje alatt szövődött szerelmeket: eljegyzés után csaptak nagy lakodalmakat. Mert hogy ilyenkor értek rá.

 

Bővebben ITT olvashat róla!

 

Megemlékezés a Mányi hősökről2009. január 26. 11:24

Tisztelettel meghívom Önt és kedves családját hagyományos megemlékezésünkre a doni harcokban hősi halált halt, Mányról bevonult katonákról, valamint a budapesti ostromgyűrűt áttörő, Mány községig eljutott magyar katonákról.

 

A megemlékezés ideje és helye:

 

Február 8. (vasárnap) 11:00

katolikus templom

 

Utána koszorúzás a Hősi Emlékműnél és az Emlékkőnél

 

A Történelmi Vitézi Rend nevében

vitéz Sz. Kovács Ferenc törzsszéki székkapitány

 

Képviselő-testületi ülés2009. január 23. 09:46

É R T E S Í T É S !

 

 

Mány Község Önkormányzat polgármestere

2009. január 28-án (szerdán)  délután 16 órára

összehívja  képviselő-testület nyilvános ülését.

 

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

                       /Mány, Rákóczi u. 67. I. emelet/

 

Az ülés nyilvános lesz!

 

Napirendi javaslat:

 

1./ Polgármester jelentése a két  ülés között végzett munkáról

2./ Mány község Önkormányzat Képviselő-testülete  Rendelete a szociális ellátásokról

3./ Szár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kérése

4./ Etyek, Alcsútdoboz, Csabdi, Vértesacsa, Vál, Mány községek Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Intézményi Társulási megállapodás módosítása

5./ A Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás keretében működő Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Feladatokat ellátó Intézményi Társulás megbízása házi segítségnyújtás és jelzőrendszeres házi segítség nyújtás feladatainak ellátásával a Mány község területén élő rászorulók tekintetében

6./ Duna Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás 2009. évi költségvetése

7./ A "Duna Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer" pályázat Támogatási Szerződésének jóváhagyása

8./ Döntés a méhnyakrák elleni védőoltás állami finanszírozásának érdekében tett felterjesztéshez történő csatlakozásról

9./ Bejelentések

 

Nyugdíjas Farsang - 2009. január 24.2009. január 18. 11:45